Ugrás a tartalomra

POSzT-on A vágy villamosa

Létrehozva
Hat év után újra képviselteti magát a Miskolci Nemzeti Színház a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSzT), méghozzá a miskolci teátrum direktora által rendezett A vágy villamosa című színművel.
vagy-villamosa_121128ml_35.jpg

Június 6–15. között rendezik meg Pécsett a találkozót, amelynek nagyszínházi versenyprogramjában kapott helyet a miskolci nemzeti előadása.
A vágy villamosát a versenyprogramba Solténszky Tibor dramaturg és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész válogatta be.
A válogatók közel 300 előadás megtekintése után döntöttek a miskolci Kamaraszínházban nagy sikerrel játszott Tennessee Williams mű mellett. A választás érdekessége, hogy a Vágy villamosa tavaly is szerepelt az országos fesztivál műsorán, a budapesti Radnóti Miklós Színház Vágyvillamos című előadását Zsótér Sándor rendezte.

– Számomra a színház az emberben való gyönyörködés helyszíne. Az ember szépségében és zavarosságában, az értelmében és a gyávaságában, a derűjében és a kegyetlenségében, a szerelmében és a félelmeiben. A férfiben és a nőben való gyönyörködés helyszíne, meg a gyerekben és az élettől távolodó öregségben. A színház az ember lényege – olvasható Kiss Csaba gondolata a teátrum honlapján.

K. J.