Ugrás a tartalomra

Csemege lesz a Szemerében!

Létrehozva
Két héttel korábban az időjárás alaposan közbeszólt és lehetetlenné tette a férfi asztalitenisz csapatbajnokság 12. fordulójára kisorsolt mérkőzéseinek a megrendezését is. Az NB I Keleti csoportban akkor elmaradt a nagy érdeklődéssel várt rangadó, amelyre Miskolcon került volna sor, és a Borsod Volán a Ceglédet fogadta volna.
Nos, az összecsapást most, szombaton pótolják, így elmondható, hogy remek csemegére van kilátás! Mivel a táblázat harmadik helyét elfoglaló miskolciakhoz a második látogat, nincs abban túlságosan nagy kockázat, ha kijelentjük, hogy hatalmas csatára, élvezetes összecsapásokra lehet számítani! A mezőnytől egyébként az első négy helyen tanyázó gárda eltávolodott: vezet a Gödöllő (19 pont), második a Cegléd (18), harmadik a Borsod Volán (17), míg negyedik a Mezőtúr (16). Az állásból azonnal kiolvasható, mekkora jelentősége van a szombati összecsapásnak – a megállapítás mindkét gárda szempontjából igaz. Miskolci siker esetén a közlekedésiek felugorhatnak a második helyre, vereségnél azonban visszacsúszhatnak akár a negyedik pozícióba is.

Nem haszontalan feleleveníteni az őszi, Cegléden megrendezett találkozót! A miskolciak az utolsó három egyéni mérkőzés előtt 9-6-os vezetésre tettek szert, és úgy tűnt, hogy zsebükben van a két bajnoki pont! Csakhogy következett a hidegzuhany, a záró találkozók sajnálatos módon így alakultak: Molnár – Licsák 3-1, Bartus – Nemes 3-1, Bogádi – Doros 3-1. Egyetlen partit sem sikerült megfogni a három lehetséges közül, mintha bátortalanná váltak volna a miskolciak. Kiénekelték tehát a sajtot a közlekedésiek szájából, és az akkor elhullajtott egy pont bizony nagyon hiányzik, hiányozhat a végelszámolásnál!

– Azt a mérkőzést már elfelejtettük – latolgatta az esélyeket Bodnár Zsolt, a miskolciak technikai vezetője. – Cegléden hihetetlen balszerencsénk volt, az ilyesmi nem szokott előfordulni egy évben kétszer is. Játékosaink tudják és átérzik az összecsapás jelentőségét, ennek megfelelően állnak majd asztalhoz.

A vendégek minden bizonnyal a megszokott, Bartus (eddig 63 százalékos egyéni teljesítmény), Bogádi (55), Harasztovich (61), Molnár 50) kvartettet szerepeltetik Miskolcon. A hazaiaknál egy változás lesz, Laczkó Sándor erősen fájlalja a lábát, így ő aligha szerepelhet. Helyettese Lehoczki Gábor lesz, de beugorhat Licsák levente is, információink szerint mindkét sportoló két-két találkozón lép majd asztalhoz, miután a Volán él a csere lehetőségével. Az alaptrió Doros Szilárd (61), Kővári Balázs (81) és Nemes Vince (62) természetesen harcra készen várja az összecsapást, amely elképesztő izgalmakat ígér. Amennyiben Kővári hozza mind a négy partit, és legalább az egyik páros jön, akkor túlzottan nagy baj már nem lehet, de minden egyes játszmának óriási lesz a jelentősége!
Egy rangadón természetesen bármi előfordulhat, ám a megszokott környezet talán valamicske előnyt jelenthet a közlekedési alakulatnak. A Borsod Volán – Ceglédi VSE találkozóra szombaton délelőtt, 11 órától kerül sor, az összecsapásnak a Szemere Középiskola tornacsarnoka ad otthont.

Doros L.