– Az ETO parkban száraz pálya várja a csapatokat vasárnap este – nyugtatott meg mindenkit Szentes Lázár a sajtótájékoztató kezdetén, egyelőre több helyen kétséges ugyanis, hogy meg tudják-e rendezni a hétvégi, 21. forduló mérkőzéseit. Győrben azonban a pálya alatti csövek elvezetik a vizet, a száraz talajért pedig a fűtés felel.
A hó tehát nem fogja zavarni egyik csapatot sem a játékban, Szentes Lázár pedig hangsúlyozta, a válogatott mérkőzések miatti létszámhiányos edzések sem okozhatnak problémát a DVTK számára. „A nagyság átka” – fogalmazott a szakmai vezető, rámutatva, hogy a felnőtt válogatottban Elek Ákos, Rudolf Gergely és Kádár Tamás, míg az U–21-eseknél Bacsa Patrik játékára számított a kapitány, így nagyrészt nélkülük készültek a soron következő, Győr elleni mérkőzésre.
– Természetesen mindig okoz némi gondot, ha nem tudunk a teljes csapattal edzeni, de alkalmazkodni kell, nincs mese – mondta.
Márpedig a Diósgyőr pontért, pontokért utazik Győrbe. Mi szól a DVTK mellett a párharcban? Szentes Lázár kiemelte, a játékosállomány minősége, a csapat felkészültsége, taktikája, és amit az edző még pluszban hozzá tud tenni – mindezek a miskolci csapat felé billenthetik a mérleg nyelvét. Hozzátette ugyanakkor, ezeket a részeket egésszé kell gyúrni.
– Döntő lesz véleményem szerint, hogy az edzők mennyire találták meg az ellenfél csapatának gyenge pontjait, és ezek kihasználására mennyire tudták felkészíteni saját játékosaikat – mondta a szakmai igazgató, hozzátéve, felkészültek az ETO játékából, de ahogy Pintér Attilát, a győri csapat vezetőedzőjét ismeri, ők is alaposan feltérképezték a miskolci gárdát.
A vasárnap esti (18.30) mérkőzésen sérülés miatt nem számíthat Szentes Lázár Mohamadou Abdouramanra, akire nagy valószínűséggel térdműtét vár, de nem léphet pályára az ETO Parkban Gosztonyi András sem, aki öt sárga lapja miatti eltiltását tölti.
Kujan I.