Ugrás a tartalomra

Lopott, hamis okmányokkal utazó határsértők Sopronban

Létrehozva
Magukat lopott, illetve hamis okmányokkal igazoló bevándorlókat fogtak el a rendőrök a soproni vasútállomáson - közölte a megyei főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel pénteken.
Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint egy férfi az eredetire megtévesztési hasonlító pakisztáni útlevéllel próbálta igazolni magát. Az úti okmányba még ki- és beléptető pecséteket is hamisítottak, a hozzá mellékelt görög tartózkodási engedély pedig lopott volt.
    
Hozzátette: egy másik férfi osztrák tartózkodási engedélyt és szerb magánútlevelet mutatott fel a járőröknek, utóbbiról azonban kiderült, hogy négy éve lejárt. Nem sokkal később előkerült zsebéből egy koszovói ENSZ-személyi igazolvány is, amely elmondása alapján már a valós adatait tartalmazta - abban viszont a fényképet cserélték ki korábban.
   
Jelezte: mindkettejükkel szemben közokirat-hamisítás miatt kezdeményezett büntetőeljárást a soproni kapitányság.

MTI