Ugrás a tartalomra

Alámosta a víz a villanyoszlopokat (is)

Létrehozva
Túrázás közben tapasztalták, hogy – elmondásuk szerint - a Lillafüred Ómassa közti közút több helyen is veszélyes. A Hámori-tó fölött már harmadik éve be van szakadva egy szakasz, amit jeleznek, de így sem igazán biztonságos, mert egy rosszul belátható kanyarban van. Most viszont a Jávorkúti bekötő út és a Massa Kohó közti szakaszon, ahol az út mellett folyik a Garadna patak, annyira kimosta a víz a földet, hogy beton villanyoszlopok is a „levegőben lógnak”, és az utat is veszélyeztetik.

omassa_fele_ut_alamosva_kidolni_keszulo_oszlop_0405_fkcs_3.jpg

Olvasóink szerint ezen a villanyvezetéken megy az áram Ómassa, Bánkút, Jávorkút, Garadna és Szentlélek felé. Ha a vezeték elszakad, a települések áram nélkül maradhatnak. A Jávorkútra felmenő úton - az alsó szakaszon az első kanyarban - nagy szikladarabok vannak kilazulva a hegy oldalában, fennáll a veszélye, hogy leszakadnak.

omassa_fele_ut_alamosva_kidolni_keszulo_oszlop_0405_fkcs_2.jpg

Hudák Andrea, a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője portálunknak elmondta: a miskolci katasztrófavédők, és az ÉMÁSZ szakemberei is megvizsgálták pénteken az érintett területet. Ahol indokolt, intézkednek a veszély elhárításáról.

Sz. S.
Fotó: F. Kaderják Cs.

Preview Image