Az OVF összesítése szerint jelenleg országosan 2519 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség, ebből több mint 625 kilométeren harmadfokú.
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Fetivizig) vezetője, Bodnár Gáspár azt mondta, hogy a Tisza felső szakaszán folytatódott az apadás, Tiszabecs alatt azonban még áradás tapasztalható. Továbbra is elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Tisza jobb partján Vásárosnamény és Lónya, valamint a bal parti védvonal mentén Vásárosnamény és Gávavencsellő között. A Túron szombaton másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Fetivizig. A folyó a romániai szakaszán apad, Garbolcnál péntek éjszaka tetőzött, a hazai szakaszán pedig végig árad.
A Kraszna a hazai területen ugyancsak végig árad, Nagyecsed és Olcsva között még mindig harmadfokú, a többi szakaszon másodfokú a készültség. A Szamos Szatmárnémetinél tetőzés közelében van, a hazai szakaszán készültségi szint alatt végig árad, de az előrejelzések szerint további, akár készültségi szintet is elérő vízszintemelkedésre kell számítani - ismertette Bodnár Gáspár. Hozzátette: a Lónyay-főcsatornán nem változott a riasztási szint, Kótaj és Berkesz közötti védvonalon másod-, míg Kótaj és Gávavencsellő között elsőfokú készültség van.MTI