A szesztilalmat az amerikai alkotmány 18. kiegészítése vezette be 1920-ban, és betiltotta a 2,75 százaléknál nagyobb alkoholtartalmú italok forgalmazását. A célja eredetileg az volt, hogy a háborús időkben az ország nyersanyagait az alkoholgyártásról más területekre tudják átcsoportosítani, illetve a bűnözést akarták visszaszorítani vele.
Egyik sem járt sikerrel, mire a tilalom életbe lépett, az első világháborúnak rég vége lett, a szervezett bűnözés pedig óriási pénzeket keresett az illegális alkoholbizniszből. A tilalmat 1933-ban az úgynevezett Cullen-Harrison törvény, majd az alkotmány 21. kiegészítése oldotta fel.
A szesztilalom alatt a sör maximális alkoholszintje mindössze 0,5 százalék lehetett Amerikában (ezzel a szinttel ma sok országban már alkoholmentesként lehet a sört árusítani). Amikor 1933 tavaszán Franklin D. Roosevelt elnök aláírta az új törvényt, ez a szint 3,2 százalékra emelkedett, ami még mindig aránylag gyengének számít, de már jó szívvel nevezhető valóban sörnek. A változás április 7-én lépett érvénybe, de hatodikán este Amerika-szerte már tízezrek várakoztak a kocsmák előtt, hogy 13 év után az első legális sörüket megihassák – ezért ünneplik ma is hatodikát, a nagy nap előestéjét az amerikaiak.
Az amerikai sörfözők szövetségének adatai szerint 1933. április 6-7. egy azóta sem látott hatalmas ivászat volt az egész országban. Másfél millió hordót vertek csapra, és az amerikaiak 25 millió dollárnyi sört öntöttek le a torkukon két nap alatt, ami mai áron közel 440 millió dollárt, azaz bő százmilliárd forintot jelent. A feléledő söripar ötvenezer új munkahelyet teremtett még abban az évben, ami a nagy gazdasági világválságban valóságos megváltóként hatott az amerikai gazdaságra.
MTI