Csapó György szakmája fotóoptikus, ám hamar zenésznek állt. Mint mondta, gyerekkorában csak klasszikus zenét, azon belül ütőt tanult, dobossá autodidakta módon vált. A Reflex csapatát erősítette, mikor jó barátja, Halász József, a villamoson megkérdezte tőle, nincs-e kedve az Eddában dobolni, mert ő bevonul.
– Az IfiHázban volt egy Reflex buli, Pataky oda jött el, hogy meghallgasson. Tetszettem neki, így kezdődött – emlékezett vissza Csapó György, kiemelte, a világ majd’ minden táján járt a zenekarral, felesége sokszor azt sem tudta, melyik országban van épp. Családi élete háttérbe szorult, ezért és gerincproblémái miatt 1982-ben az Eddát elhagyva a zenéléstől is visszavonult.
– Amikor a feleségem első fiamat a világra hozta, én Budapesten voltam stúdióban. Hajnal kettőkor végeztünk, a fiam megszületett, így Pataky Zsiguliján elindultunk Miskolcra. Fél ötre értünk a kórházba, ahol épp nem volt látogatási idő. Látni akartam a fiam, így beszöktem – mondta, majd hozzátette, a Pataky kocsiját elvitték szerelőhöz, s még aznap indultak is vissza a fővárosba.
A dobos elmondta, a legjobban a Néma völgy című dalt szerette játszani, de emellett kedvence, többek között a Kölyköd voltam, illetve az Elhagyom a várost.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.
– Az IfiHázban volt egy Reflex buli, Pataky oda jött el, hogy meghallgasson. Tetszettem neki, így kezdődött – emlékezett vissza Csapó György, kiemelte, a világ majd’ minden táján járt a zenekarral, felesége sokszor azt sem tudta, melyik országban van épp. Családi élete háttérbe szorult, ezért és gerincproblémái miatt 1982-ben az Eddát elhagyva a zenéléstől is visszavonult.– Amikor a feleségem első fiamat a világra hozta, én Budapesten voltam stúdióban. Hajnal kettőkor végeztünk, a fiam megszületett, így Pataky Zsiguliján elindultunk Miskolcra. Fél ötre értünk a kórházba, ahol épp nem volt látogatási idő. Látni akartam a fiam, így beszöktem – mondta, majd hozzátette, a Pataky kocsiját elvitték szerelőhöz, s még aznap indultak is vissza a fővárosba.
A dobos elmondta, a legjobban a Néma völgy című dalt szerette játszani, de emellett kedvence, többek között a Kölyköd voltam, illetve az Elhagyom a várost.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.