Pénteken Pakson vendégszerepel a DVTK, 19 órakor.
Szentes Lázár: Jó mérkőzést játszottunk, a legfontosabb, hogy nyertünk. Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban jól harcoltunk.
José Gomes: Aki látta a mérkőzést, mondhatja, fantasztikus volt. Mind a két csapat győzelemre játszott, különböző stílusban. Két arca volt a csapatomnak. Az első nem tetszett, amikor két gólt kaptunk, de a második játékrészben már kontrolláltuk a játékot, a Diósgyőr pedig kontrákra játszott. Be tudtunk találni, több gólt is lőhettünk volna, de nem panaszkodhatunk, mert 21 perc előnyt adtunk az erős hazai csapatnak.

Vége a mérkőzésnek, nyert a DVTK!
90+2' Szöglet a Videotonnak, Bo¾oviæ kapus is elöl, kifejelik, Bacsa lódul meg az üres kapu felé, akit Brachi felvág. Csak sárga...
90+1' Bacsa váltja Luque-t. Közben sárga Caneirának.
87' Nikolics lövését kivédi Ribánszki! Felrobban a stadion!
86' Gohér buktatja Paraibát a tizenhatoson belül, tizenegyes és sárga a védőnek.
80' Gosztonyi le, Seydi be.
77' Cserél a DVTK: Fernando helyén Nagy Tamás folytatja.
75' Oliveira helyett Torghelle a pályán.
74' Szépít a Videoton. Paraibá elől mentett Ribánszki, a kipattanót viszont Nikolics 8 méterről a léc alá bombázta. 2–1.
73' Ribánszki sárgát kap időhúzásért. Neki ez az ötödik a szezonban, így a pénteki, Paks elleni idegenbeli találkozót kihagyja eltiltás miatt.
72' Kovács 15 méterről leadott lövését a jobb kapufára menti óriási bravúrral Ribánszki, majd Juhász lesről talál be, az asszisztens int, nincs gól.
71' Caneira beadása után Nikolics fejel, Ribánszki a léc alól tornázza ki a labdát. Tóth Balázs helyett Álvarez a pályán.
66' Luque lőtte el a szabadrúgást 28-ról, a lövést fogta Bo¾oviæ kapus. A kontratámadásnál Gosztonyi is besárgult Kovács buktatásáért.
65' Tisza lopott labdát, megindult volna, de Juhász felvágta: járt a sárga.
64' Nikolics gurította vissza a labdát Paraibá elé, aki jócskán fölé lőtt.
62' Oliveira 18 méteres lapos lövése mellé megy.
59' Tisza ívelt szabadrúgásból a kapu elé, Kádár hét méterről alig fejelt mellé. Pillanatokkal később Gosztonyi tüzelt 22-ről alig a kapu mellé.
59' Oliveira és Luque kap sárgát kakaskodásért.
58' Gyurcsó helyett Paraibá jön.
55' Gyurcsó ugyanúgy, ugyanonnan, Ribánszki ugyanott véd.

55' Sánchez lőtt jobbal 17-ről, Ribánszki a jobb alsó saroknál fogta a labdát.
53' Luque kapott óriási rúgást, a sárga elmaradt, ápolni kell a spanyolt.
51' Vadász fejelt egy beadást Oliveira elé, aki 14-ről jobbal lőtt, megpattanó lövését Ribánszki védte, majd szögletre tisztáztak a védők. Meleg helyzet volt... A sarokrúgás után felszabadított a DVTK.
49' Sánchez a gólvonal elől mentett Rudolf bal oldali beadása után.
Elkezdődött a második játékrész, nem volt csere egyik oldalon sem.

Nincs hosszabbítás, vége az első félidőnek, 2–0 a DVTK-nak.
43' Brachi előreívelt szabadrúgása után Caneira lőtt, Ribánszki védett. A DVTK kapusa nagyon magabiztos ma este.
39' Oliveira emelt a tizenhatoson belül Gyurcsó elé, aki öt méterről lőtt, de Ribánszki nem engedte el a lába között a labdát, érezte, hova akarja helyezni a támadó, így bravúrral hárított.
37' Gyurcsó lőhetett szabadot a tizenhatos bal sarkától, kísérlete a jobb felső fölé szállt.
31' Rudolf cselezte be magát az ötös bal sarkáig, estében lőtt, lövése megpattant, Bo¾oviæ a léc alól tolta ki a labdát.
28' Oliveira és Vadász ütközött a diósgyőri tizenhatoson belül, de mindketten folytatni tudják a játékot.
27' Gyurcsó lőtt jobbal éles szögből, Ribánszki fogta a labdát.
22' Csodagóllal növeli előnyét a DVTK! Rudolf adta be jobbról, az alapvonalról laposan a labdát, Luque közeli lövése gyengének bizonyult volna jobbal, de Fernando sarokkal a kapuba továbbított négy méterről. 2–0!
19' Tisza vitte el a jobb szélen, majd 13 méterről kiszorított helyzetből lőtt, Bo¾oviæ fogta a labdát.
16' Kovács lőtt éles szögből jobbal, Ribánszki védett.
12' Rudolf cselezett a tizenhatoson belül, majd ballal lőtt, a megpattanó lövést védte a vendég kapus.

10' Vezet a DVTK! Tisza szerzett labdát, Rudolffal kényszerítőzött egyet, majd José Luque elé tálalt keresztbe a bal oldalra, a csapatkapitány pedig ballal, nyolc méterről a hosszúba lőtt. 1–0!
7' Oliveira lőtt a tizenhatos jobb sarkától jobbal, Ribánszki kiöklözte a labdát.
4' Rudolf ment el szépen biciklicsellel a jobb szélen, lapos beadását felszedte Bo¾oviæ.
3' Egy támadás itt, egy ott, gólhelyzet nélkül.
A Videoton kezdte a mérkőzést.

Jönnek a csapatok. A szurkolók egy „Aguanta Paco, te necesitamos!” feliratú molinót tartottak fel a napos oldalon a játékosok bevonulásakor. Az üzenet magyarul annyit tesz: „Kitartás Paco, szükségünk van rád!”
Mintegy száz Videoton-szurkoló kísérte el csapatát Miskolcra. A DVTK szurkolói a megszokottnál talán kevesebben vannak a lelátón, az ultrák ezúttal is távol maradtak. Hivatalos nézőszám később.
Az biztos, hogy minden energiára szükség lesz José Gomes együttese ellen, mely az eddig lejátszott három tavaszi fordulóban kilenc pontot gyűjtött, 14–0-s gólkülönbséggel. A DVTK mérlege egy-egy győzelem, döntetlen és vereség, 2–3-as gólkülönbséggel.
– Az egyik legjobb formában lévő csapatot fogadjuk, rengeteg gólt rúgtak az utóbbi mérkőzéseken, mindent meg fogunk tenni, hogy megnyerjük a találkozót. Saját magunkban bízhatunk csak, hogy mennyi energiát tudunk mozgósítani, hogy elérjük célunk, legyőzzük a fehérváriakat – mondta a találkozó előtti sajtótájékoztatón Szentes Lázár.
Õsszel gól nélküli döntetlenre végeztek a csapatok Székesfehérváron. A DVTK a forduló előtt 28 ponttal a hetedik, a Videoton 35 egységgel a harmadik helyen állt a tabellán. A két együttes mérlege Miskolcon diósgyőri szempontból: 26 mérkőzés, 11 győzelem, 3 döntetlen, 12 vereség, 30 rúgott és 28 kapott gól.
– Nagyon kemény meccsre számítok, tudjuk, hogy a Diósgyőr erős csapat, melynek plusz erőt ad közönsége, akik biztosan most is sokan kilátogatnak. Szurkolóik remek hangulatot teremtenek, belehajszolják a győzelembe együttesüket. Azért dolgoztunk, hogy ezekre felkészüljünk – nyilatkozta a vidi.hu-nak José Gomes, az ellenfél vezetőedzője.
18.01 | Kijött a Videoton is a gyepre, José Gomes kezdője így néz ki: Bo¾oviæ – Brachi, Caneira, Juhász, Héctor Sánchez – Tóth B., Mitroviæ – Gyurcsó, Kovács, Oliveira – Nikolics. Kispad: Tujvel, Vinícius, Gomes, Paraibá, Álvarez, Torghelle, Szolnoki.
Így kezd a DVTK: Ribánszki – Vági, Vadász, Kádár, Gohér – Gosztonyi, Hanek, Fernando, Luque – Tisza, Rudolf.
A kispadon: Tajti Norbert, Francisco Gallardo, Bacsa Patrik, Nagy Tamás, l'Imam Seydi, valamint két újoncaspiráns, Menyhért Ádám és Mahalek Marcell. Õk már melegítenek is.
DVTK – Videoton 2–1 (2–0)
Miskolc, diósgyőri stadion, 4315 néző. V.: Szabó Zs. (Albert I., Farkas B.)
DVTK: Ribánszki – Vági, Vadász, Kádár, Gohér – Gosztonyi, Hanek, Fernando, Luque – Tisza, Rudolf. Szakmai igazgató: Szentes Lázár.
Videoton: Bo¾oviæ – Brachi, Caneira, Juhász, Héctor Sánchez – Tóth B., Mitroviæ – Gyurcsó, Kovács, Oliveira – Nikolics. Vezetőedző: José Gomes.
Csere: Fernando h. Nagy T. (77.p.), Gosztonyi h. Seydi (80.p.), Luque h. Bacsa (91.p.), illetve Gyurcsó h. Paraibá (58.p.), Tóth h. Álvarez (71.p.), Oliveira h. Torghelle (75.p.).
Gól: Luque (10.p.), Fernando (22.p.), ill. Nikolics (74.p.).
Sárga lap: Luque (59.p.), Gosztonyi (66.p.), Ribánszki (73.p.), Gohér (86.p.), ill. Oliveira (59.p.), Juhász (65.p.)., Caneira (91.p.), Brachi (92.p.).
Soós P.

Fotó: F. Kaderják Csilla