A DVTK – Videoton mérkőzés előtt, a játékosok bevonulásakor a „Z” jelű, azaz az ultraszektor és a napos oldal közé eső betontribünön mutattak fel a szurkolók egy spanyol nyelvű üzenetet. A drapérián az állt, „Aguanta Paco, te necesitamos!”, mely magyarul annyit tesz: „Kitartás Paco, szükségünk van rád!” A szöveg Francisco Gallardonak, a DVTK utóbbi időben kevés játéklehetőséget kapó középpályásának szólt természetesen.
Megkerestük a készítőket, kik ők, és honnan jött az ötlet, hogy ily módon fejezzék ki támogatásukat Paco felé. Emődi Zoltán, az egyik ötletgazda, az amigeleken.hu egyik szerkesztője mesélt a kezdeményezés hátteréről.
– Mi is egy csapat vagyunk, a Fórumfoci Team. Azt kell rólunk tudni, hogy mi szerveztük az első nyilvános akciót Rakaczki Bence gyógyulásának elősegítéséért, valamint a nevünkhöz fűződik a közelmúltban rendezett focitorna és humorest. Feltűnt, hogy az NB I egyik legjobb játékosát, Francisco Gallardot nem „használja” a klub, s innen jött az ötlet, hogy szülessen meg a felirat. A szurkolók nagyon szeretik mentalitása, cselei miatt, mely a labdarúgás sava-borsát adja. Így szerettük volna kifejezni, hogy a drukkerek támogatják – árulta el Emődi Zoltán.
A DVTK-drukker kiemelte, ha a klub nem is számít rá, ők várják vissza a csapatba akár kezdőként, akár csereként, remélve, hogy újra mérkőzést dönt majd el kedvencük.
– Ez nem csak 10-20-30 ember véleménye, a szurkolók nagy része egyetértett velünk a szektorban és a fórumunkon is. Nem tetszik nekünk az a ködösítés, ami Pacoval kapcsolatban tapasztalható – emelte ki.
A drapi felemelése után figyeltük Pacot, aki természetesen mosolygott, boldog volt, társai pedig szintén észrevették a molinót, és mutogatták is a spanyolnak.
– Nagyon nagy meglepetés volt, hiszen nem számítottam rá. Mély érzéseket váltott ki belőlem az üzenet. Köszönetemet fejezném ki ezúton is az engem támogató szurkolóknak, csak hálával tudok beszélni gesztusukról. Amikor megláttam a feliratot, máris bearanyozódott a napom, aztán melegítés közben is láttam, hallottam, mennyien támogatnak. Várom, hogy a szezon végeztével újra szeretteim közt lehessek, és átgondolhassak sok mindent. Manapság ezek azok a pillanatok, melyek éltetnek, hiszen nehéz heteket élek… – mondta a középpályás.
Pacotól megkérdeztük azt is, ismeri-e az üzenet „feladóit”?
– Nem ismerem egyiküket sem, nem tudom, kiknek mondhatok köszönetet, de szeretnék velük találkozni, megismerkedni „jóakaróimmal”, hogy személyesen is kifejezhessem nekik hálámat. A szezon végén lesz egy meglepetésem számukra, de ez még titok, úgyhogy egyelőre annyi, hogy köszönöm, köszönöm, köszönöm! – zárta Gallardo.
Soós P.
Fotó: F. Kaderják Csilla
Megkerestük a készítőket, kik ők, és honnan jött az ötlet, hogy ily módon fejezzék ki támogatásukat Paco felé. Emődi Zoltán, az egyik ötletgazda, az amigeleken.hu egyik szerkesztője mesélt a kezdeményezés hátteréről.
– Mi is egy csapat vagyunk, a Fórumfoci Team. Azt kell rólunk tudni, hogy mi szerveztük az első nyilvános akciót Rakaczki Bence gyógyulásának elősegítéséért, valamint a nevünkhöz fűződik a közelmúltban rendezett focitorna és humorest. Feltűnt, hogy az NB I egyik legjobb játékosát, Francisco Gallardot nem „használja” a klub, s innen jött az ötlet, hogy szülessen meg a felirat. A szurkolók nagyon szeretik mentalitása, cselei miatt, mely a labdarúgás sava-borsát adja. Így szerettük volna kifejezni, hogy a drukkerek támogatják – árulta el Emődi Zoltán.
A DVTK-drukker kiemelte, ha a klub nem is számít rá, ők várják vissza a csapatba akár kezdőként, akár csereként, remélve, hogy újra mérkőzést dönt majd el kedvencük.– Ez nem csak 10-20-30 ember véleménye, a szurkolók nagy része egyetértett velünk a szektorban és a fórumunkon is. Nem tetszik nekünk az a ködösítés, ami Pacoval kapcsolatban tapasztalható – emelte ki.