– Nagyon sikeres volt a Határtalan Napok első fesztiválja, túlszárnyalta az előzetes várakozásunkat. Ez annak is köszönhető, hogy a miskolci közönség határtalanul befogadó volt – kezdte az értékelés a hétvégi programsorozattal kapcsolatban Béres Attila rendező, a miskolci teátrum igazgatóhelyettese, a Határtalan Napok művészeti vezetője.

A pénteken kezdődött és vasárnap véget ért esemény a hármas szám jegyében telt, hiszen három határon túli város mutatkozott be, három műfajban. Kassa, Marosvásárhely, Szabadka. Irodalom, zene, színház. Ezek voltak az első Határtalan Napok hívószavai.

Mint azt Béres Attila elmondta, minden előadást teltház előtt mutattak be. A legnagyobb sikert – talán előre várható módon – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Bányavirág című előadása aratta, amely a Pécsi Országos Színházi Találkozón is díjat érdemelt.
– Nagyon régen hallottam olyan vastapsot, mint amivel a miskolci közönség a Bányavirág előadást jutalmazta, de nagy sikert aratott többek között a Lajkó Félix-koncert is. Nem csupán a közönség volt nagyon lelkes, hanem a vendégek is. A fesztivál nagy szakmai sikert is aratott – emelte ki a rendezvény művészeti vezetője.

Béres Attila elmondta, a Határtalan Napok elérte a célját, hiszen a programok révén sikerült igazán jelen időben beszélni a kortárs irodalomról, zenéről, színházról. A határon túli vendégek számára a színház épülete lenyűgöző volt, mint megtudtuk, a teátrum felépítése elnyerte minden Miskolcra érkező tetszését, emellett nagyon pozitív véleménnyel voltak a miskolci nemzeti háttérmunkásairól – profinak nevezték őket.

A jövővel kapcsolatban is faggattuk Béres Attilát, aki elárulta, fejben már készülnek a következő Határtalan Napokra, s természetesen, az eredeti célnak megfelelően, nem egyedi fesztivál volt az első.
– A hármas számot szeretnénk ötösre változtatni, hiszen az is misztikus szám. A jövőben mindenképpen bővítjük majd a műfaji kínálatot, így a színház, irodalom, zene hármasához csatlakozik a képzőművészet és a néptánc is. Távlati céljainkat tekintve pedig szeretnénk a városok számát is növelni, de ez financiális kérdés – tette hozzá.
Kiss J.
Fotó: Mocsári L.