Amint arról korábban beszámoltunk, a tervezett, csaknem hat kilométer hosszúságú út az M30-as autópálya végcsomópontjától indulva kerüli meg Miskolcot. A szakasz egyebek mellett tartalmaz egy Sajó hidat és egy csomópontot autópálya-felüljáróval, valamint négy földútcsatlakozást is.
A tervezéskor a társaság kiemelt figyelmet fordított az árvízvédelemre, a megépülő elkerülő és a kapcsolódó műtárgyak segítségével a térség teljes körű árvízvédelme biztosított lesz.
Arnótnál egy gátrendszert építenek ki, az árvizek levezetésére a Csorba-tó északi sarkától egészen a Sajóig pedig egy 4500 méter hosszú és 120-160 méter széles mély árok is épül.
A 2010-es árvíz egyik oka a nyugat-kelet irányban meglévő 3-as számú főút elhelyezkedése volt, ezért ennek áthelyezését az M30 körforgalomtól a Kis-Sajó hídig úgy oldja meg a NIF, hogy a megépítendő árok fölé egy 130 méter nyílású hidat építenek.
Eredményes közbeszerzési eljárást követően az út kivitelezése 2013 nyarán megkezdődik és 2014 végére várhatóan befejeződik – közölte a NIF.
MTI
Fotó: J. Á.