Ugrás a tartalomra

Süllyed az út a Tetemváron

Létrehozva
Olvasóink jelezték, hogy ismét „megmozdult a föld” a Tetemvár alsósoron, ahol nemrégiben végeztek út- és támfal-helyreállítást, vis maior keretből. A repedés egyre nagyobb az úton, a területen a napokban helyszíni bejárást tartottak a polgármesteri hivatal illetékesei, hogy felmérjék a helyzetet.
Az első repedések körülbelül 2-3 hete jelentek meg a Tetemvár alsósor 36–38. előtti útszakaszon. A repedés napról napra nőtt, gyorsuló ütemben. Április 7-én már majdnem méteres szintkülönbséget fényképeztek le az út két fele között. A környékbeli lakók a levelükben leírtak szerint attól tartanak, „hogy bekövetkezhet a 2010-ben a Tetemváron már megtörtént útbeszakadás és támfal ledőlés”.

Dobos Tímea, a Városháza szóvivője megkeresésünkre elmondta: a területen 2010-ben végeztek támfalépítést vis maior támogatásból, 2011 áprilisában pedig úthelyreállítás és aszfaltozás történt.
– A hét elején tapasztalt útrepedést feltételezhetően egy ismeretlen eredetű pinceág beszakadása okozhatta, a szakértői állásfoglalás folyamatban van – nyilatkozta a szóvivő.

tetemvar_utbeszakadas2_1304.jpg

Nánási-Kocsis Norbert, a terület önkormányzati képviselője – elmondása szerint – már jóval korábban intézkedett az érintett útszakasz lezárásáról, hogy az mentesüljön az áthaladó forgalom okozta terheléstől. Mindez azonban úgy tűnik, nem sokat segített.

– Április 3-án helyszíni szemlét tartottak a területen a városüzemeltetési osztály munkatársai. Megállapították, hogy a két éve helyreállított útszakasz támfal felé eső oldala lesüllyedt. A számomra megküldött tájékoztatóban két lehetséges okot említenek. Ezek közül az egyik, hogy tömörítési probléma miatt keletkezett az útsüllyedés, ebben az esetben a kivitelező köteles a helyreállításról gondoskodni. A másik lehetséges ok, hogy egy korábban nem észlelt pince fő- vagy mellékága a rendkívül csapadékos tél, és a márciusi hómennyiség hatására beomlott, ez okozta a süllyedést – nyilatkozta a képviselő.

Nánási-Kocsis Norbert hozzátette: a tájékoztatás arról is említést tesz, hogy a fél útpálya nyomvonalában szennyvízvezeték található, amelynek üzemeltetési problémáit már jelezték a MIVÍZ Kft. szakemberei. Az úgynevezett gabion támfalban ugyanakkor nem láttak sérülést, és a felette lévő partoldalban sem.

– Tekintettel arra, hogy a felmerült probléma nem tűr halasztást, a Polgármesteri Kabinet engedélyét kérték, hogy az útsüllyedést a vis maior pályázat felelős geotechnikai tervezőjével megvizsgáltassák, és szakvélemény készüljön a helyreállításra – mondta még el a települési képviselő.
Mint megtudtuk, a területen a katasztrófavédelem szakértői is vizsgálatokat végeznek.

Sz. S.