A Miskolci Szimfonikus Zenekarnak idén is lehetősége nyílt, hogy a budapesti közönség előtt lépjen színpadra. Kedden, a Művészetek Palotájában adnak koncertet a miskolci szimfonikusok, a különleges alkalomra kiegészülve a Szimfonikus felfedezések elnevezésű sorozat keretében Pablo és Antonio Martin Aceyedo hegedű és cselló művészekkel.
A repertoár ezúttal Brahms darabokat tartalmaz, mely alkalmával Brahms Akadémiai ünnepi nyitány és a-moll kettősverseny, valamint I. (c-moll) szimfónia hangzik el.
A koncertet Kovács László, a miskolci zenekar művészeti vezetője, karmester vezényli.
A szólista egy ikerpár, ami kivételes a nemzetközi zenei életben, de a hegedű és cselló művészek esetében egyedi, utánozhatatlan harmónia jelenik meg. A spanyol ikrek olyan művet adnak elő közösen, amelyben a két hangszer, mint testvérpár kap szerepet.
Johannes Brahms a-moll kettősversenye – a szerző utolsó zenekari alkotása – azonban legalább annyira szimfonikus zene, mint kamaramuzsika. A darabot Joachim József és a ma már elfeledett, de a maga korában hangszere legjobbjának tartott Robert Hausmann mutatta be. A Brahms-műsor aktualitását az adja, hogy a koncert után, közel egy hónappal ünnepeljük a zenei romantika e különös világba vezető zsenijének száznyolcvanadik születésnapját.
K. J.