Szokásos év eleji szezonnyitó sajtótájékoztatóján mutatta be a HELL az idei verseny csapatát. A tavaly is hihetetlen eredményeket produkáló Gercsák Szabina, aki a csapat első hölgy tagja volt, továbbra is a HELL támogatásával versenyez majd. A tehetséges miskolci judo-s lány maximálisan teljesítette a tavalyi évre kitűzött célt, hiszen számos rangos külföldi megmérettetésen szerepelt kiváló eredménnyel, ezzel rengeteg rutint és tapasztalatot gyűjtve. A 2013-as szezon is remekül indult a zágrábi és a kijevi Junior Európa Kupán is sikerült a dobogó legfelső fokára állnia. Szabina remek formája ígéretes eredménnyel kecsegtet a hónap végén Budapesten tartandó Európa-bajnokságot illetően.
Kijevben Szabina súlycsoportjában 28-an álltak tatamira. Első mérkőzése az ukrán Protasova ellen fél perc alatt ipponnal fejeződött be, majd hasonló volt a belorusz Vakarcsuk ellen is az eredmény és a gyorsaság. A harmadik mérkőzés a horvát Kovac Buga ellen yuko, wazari és ipponnal zárult Szabina javára. Az elődöntőben az aktuális Európa-bajnok olasz Prosdocimo volt az ellenfél, aki szintén ippon vereséggel távozott a tatamiról. A német Gruenauer elleni döntő gyors wazaarival, majd 1 percen belüli ipponnal fejeződött be a miskolci sportoló javára, aki így megnyerte az Európa-kupa 63 kg-os súlycsoportját. Gercsák Szabina ezzel a győzelemmel vezeti az európai ranglistát.
És tegyük gyorsan hozzá: néhány nap múlva ismét rivaldafénybe kerülhet, ugyanis tagja a magyar felnőtt válogatottnak, amely szerdától, Budapesten, az idei Európa-bajnokságon szerepel.
– Nincs mostanában rossz passzban, ahol elindul, ott nyer is! – mondtuk az ifjú, mindössze 16 esztendős bajnoknak.
– Való igaz, nincs okom a panaszra, mert egymást követik a versenyek, és szerencsére egymás után jönnek a győzelmek is – hangzott a lakonikus rövidségű válasz.
– Minek tulajdonítja ezt a remek menetelést?
– Egyértelmű, hogy nagyon jól sikerült a felkészülésem. Ráadásul nemcsak az alapozásnál végezhettem zökkenőmentesen a munkát, volt egy olyan időszak, amikor a felnőttek között, edzőtáborban gyűjthettem az erőt. Sok, idősebb sportolóval gyakorolhattam és ennek most kezd csörgedezni az eredménye.
– Kijevben mi volt az elképzelés, milyen szándékkal lépett tatamira?
– Magam elé a döntőbe kerülést tűztem ki célként. Zágráb után maradt a jó formám, erre alapozhattam. No és arra is, hogy ismertem a mezőnyt, igyekeztem alaposan feltérképezni valamennyi ellenfelemet.
– Gyanítjuk, hogy elégedett a megvalósítással?
– Igen, mindenképpen. Valójában egyetlen olyan ellenfelem volt, aki ellen jobban oda kellett figyelni. Ez a horvát sportoló volt, ő megizzasztott egy kicsit. Azt mindenképpen jó eredménynek tartom, hogy az aktuális ifjúsági Európa-bajnokot különösebb nehézségek nélkül tudtam legyőzni.
– Immáron a kontinensen is ranglista élén áll, mit jelent ez?
– Az égvilágon semmit, hiszen ezért nem adnak érmet. Előfordult már korábban is, mégpedig 2011-ben, amikor az 50 kilósok között álltam az élen. Az Európa-bajnokságon meg leszerepeltem, mindössze a hetedik helyre futotta. Ennek a besorolásnak csak a rangos versenyek kiemelésénél van jelentősége, ugyanis nagy a valószínűsége, hogy korán nem kerülhetek szembe túlságosan erős vetélytárssal.
– Igazi nagy megmérettetés előtt áll, hiszen a jövő héten, szerdán, Budapesten megkezdődik a felnőtt Európa-bajnokság. Mire lehet a versenyen számítani?
– Most is a 63 kilóban lépek tatamira, csak éppen az ellenfelek lesznek idősebbek, tapasztaltabbak, erősebbek. Engem pénteken szólítanak majd a küzdőtérre, és két lehetőséggel számolok. Ha nagyon erős ellenfelet kapok, akkor szeretnék vele egy jó meccset vívni, és alaposan megszorongatni. Ha kedvező ágra kerülök, akkor pedig jó lenne legalább három mérkőzést megnyerni. A többit majd a helyszínen, úgyis minden ott dől el.
– Mi a program addig?
– Edzés és gyakorlás, szinte folyamatosan. A hét utolsó napjai még kemény munkával teltek, most már a finomhangoláson van a hangsúly. Nekem egyébként nem ez az idei fő viadalom, hanem az ifjúsági Európa-bajnokság, valamint az ifjúsági világbajnokság, ezeken szeretnék nagyot produkálni!
Doros L.