Ugrás a tartalomra

Még áprilisban beszállna az 50 grammnál kisebb küldemények piacára a Feibra

Létrehozva
Az osztrák posta magyarországi cége, a Feibra azzal számol, hogy még ebben a hónapban beléphet az ötven grammnál kisebb küldemények piacára - közölte Justin István, a Feibra Kft. ügyvezető igazgatója kedden, a tapolcai médiakonferencián.
Beszámolt arról, hogy a január elsejei piacnyitás másnapján, elsőként adtak be kérelmet működési engedélyre a hírközlési hatósághoz, amely pótlólagos adatközlésre utasította őket.
Hozzátette: az NMHH engedélyének birtokában azonnal elindulnak, ezt lehetővé teszi a már meglévő logisztikai és kézbesítői infrastruktúrájuk.

Utalt rá: hosszabb ideje jelen vannak a címzettlen reklámküldemények piacán, ahol évek óta piacvezetők, 2009-ben pedig alternatív integrált postai szolgáltatóként jelentek meg az 50 grammnál nagyobb küldemények piacán. Így már országos lefedettséget biztosító hálózatuk van.
Justin István elmondta: első menetben Budapestre és az agglomeráció 15 városára kértek engedélyt, de még idén kiterjesztenék 50 gramm alatti szolgáltatásukat további 22, jövőre újabb 25 településre. Ezzel a hazai háztartások felét, a cégek kilencven százalékát elérnék.

"Egy közép-kelet-európai stratégia megvalósítói vagyunk Magyarországon" - jegyezte meg a piacnyitást követő terjeszkedésükről az ügyvezető, aki az MTI érdeklődésére azt közölte: már eddig is jelen voltak a lapterjesztésben, de nem ez állt tevékenységük fókuszában.
Saját alkalmazottakon keresztül kell kézbesíteniük, amit első menetben 60-100 emberrel tudnak megoldani a már kérelmezett 16 településen; a munkavállalók kiválasztása már el is kezdődött. Kezdetben ugyanaz a hálózat végezné a címzetlen és a címzett küldemények kézbesítését, de amikor a terhelés ezt már nem teszi lehetővé, akkor már csak a logisztikai háttér lesz közös - nyilatkozta a Feibra Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Justin István közlése szerint jelenleg mintegy hatvan kézbesítője van a Feibrának, ami több százra emelkedhet 2014-re végére. Reményeik szerint akkorra megdupláznák kétmilliárd forintos tavalyi árbevételüket.

MTI