- Az elmúlt években kiemelt figyelmet fordítottunk a közterületen szolgálatot teljesítő rendőri állomány közlekedésrendészeti ismereteinek bővítésére, vezetéstechnikai tudásának javítására. Kollégáink a továbbképzéseken kívül felmenő rendszerű rendőr-motorkerékpáros, járőr-gépkocsivezető és a karos forgalomirányító verseny keretében adhatnak számot szakmai tudásukról. Az országos megmérettetésen rendőr-motorkerékpáros, járőr-gépkocsivezető és karos forgalomirányító kategóriában mérik fel a versenyzők szakmai ismeretét, vezetéstechnikai tudását – tájékoztatta portálunkat Egyedné Novodonszki Éva, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Mint megtudtuk, az ORFK- Országos Baleset-megelőzési Bizottság idén harmadszor hirdette meg a szakmai közlekedésrendészeti versenyt, melynek döntőjét Budapesten rendezik meg, április 26-27. között. A gyakorlati versenyszámokat a rendőrnapon bonyolítják le, az országos döntőn a megyék kategóriánkénti legjobb versenyzői vesznek részt.
A megyei fordulót kedden délelőtt rendezték a megyei rendőr-főkapitányság miskolci kiképzőbázisán és a Repülőtéri úton, a repülőtér főbejáratánál lévő jelzőlámpás kereszteződésnél.
A verseny KRESZ és szakmai elméleti tesztlap kitöltéséből, valamint ügyességi pálya és gyakorlati feladatok teljesítéséből állt. A versenyt csapat és egyéni kategóriában rendezik, illetve díjazzák.

Eredmények:
Rendőr-motorkerékpáros kategóriában:
1. Béres Gábor r. főtörzsőrmester (MRFK Forgalomellenőrző Alosztály)
2. Révész Péter r. főtörzszászlós (MRFK Forgalomellenőrző Alosztály)
3. Budinszki Sándor r. törzszászlós (MRFK Forgalomellenőrző Alosztály)
Járőr-gépkocsivezető kategóriában:
1. Németh Zoltán r. főtörzszászlós (Kazincbarcika RK)
2. Kupecz Gábor r. főtörzsőrmester (Miskolc RK)
3. Vajas Norbert r. zászlós (Tiszaújváros RK)
Karos forgalomirányító kategóriában:
1. Béres Ferenc r. zászlós (Miskolc RK)
2. Pásztor Gábor r főtörzsőrmester (Miskolc RK)
3. Béres Ferenc r. főtörzszászlós (MRFK Forgalomellenőrző Alosztály)
Csapatverseny:
1. Miskolc RK. II. (Pásztor Gábor r főtörzsőrmester, Kupecz Gábor r. főtörzsőrmester)
2. Kazincbarcika RK (Németh Zoltán r. főtörzszászlós, Szopkó Tibor r. főtörzszászlós)
3. Miskolc RK (Béres Ferenc r. zászlós, Nagy Gábor r. főtörzsőrmester)
Sz. S.
Fotó: Mocsári L.