A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon megkeresésünkre elmondták: ezúttal nem történt beavatkozás, a miskolci tűzoltók úgynevezett helyismereti foglalkozáson vettek részt kedden reggel, a környékbeli nagy forgalmú intézményekben, épületekben.
- A tűzoltók a jobb felkészülés, az elméleti, illetve a gyakorlati tudásuk szinten tartása érdekében az éves kiképzési tervben meghatározottak szerint gyakorlatokon vesznek részt. A helyismereti foglalkozás kiterjed minden olyan körülményre, ami a tűzoltóság tevékenységét, beavatkozását adott esetben befolyásolhatja – mondta el Hudák Andrea hivatalvezető.
A foglalkozás keretében a beavatkozó állomány megismeri az adott létesítmény tűzvédelmi helyzetét, a vízszerzési helyeket, felmérik a tűzcsapok helyét és állapotát is. Tűzoltó-taktikai szempontból elemzik az adott létesítményt, esetleg gyakorlattervet készítenek rá. Ezt egy későbbi alkalommal, a begyakorló foglalkozások során el is gyakorolhatják egy-egy létesítményben.
Sz. S.
Fotó: Juhász Á.