Ugrás a tartalomra

Elég volt a Káli-korszakból, az adósságkoalícióból!

Létrehozva
Káli Sándornak fáj az igazság. A leváltott miskolci polgármesternek fáj, hogy nap mint nap óriásplakátokon kell szembesülnie művével: azzal, hogy nyolc esztendő alatt megtizenkétszerezték – hárommilliárdról 36 milliárdra növelték – Miskolc adósságállományát – fogalmaz közleményében Soós Attila Fidesz – KDNP önkormányzati képviselő, a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Bizottság elnöke.
- A Gyurcsány–Bajnai-féle adósságkoalíció helyi alvezéreként Káli Sándor 2013-ban már nem védekezhet azzal, hogy csak azt tette, amit tehetett. A leváltott miskolci városvezetés ugyanis jócskán túllőtt a célon, hiszen városunk 2010-re a teljes pénzügyi ellehetetlenülés és a működőképesség határára sodródott. Kemény három évbe telt Miskolc gazdasági-költségvetési konszolidációja, aminek legfontosabb állomása a város 36 milliárdos adósságállományának a 70 százalékos kormányzati átvállalása volt. Ezek után nem mondhatunk mást mint, hogy elég volt a Káli-korszakból. Elég volt a Gyurcsány–Bajnai-féle adósságkoalícióból – írja Soós Attila.
 
minap.hu