Ugrás a tartalomra

Káli szerint kevesebb volt az adósság

Létrehozva
Káli Sándor, Miskolc korábbi polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján cáfolta, hogy 2010 őszén, amikor átadta a város irányítását, több mint 35 milliárd forint volt az önkormányzat adósságállománya.
Az MSZP-s politikus szerint valótlanság szerepel az óriásplakátokon, 2010 őszén, amikor a választásokat követően a Közigazgatási Hivatal elnökének a jelenlétében átadta a gazdálkodást, az önkormányzat adósságállománya mindösszesen 25 és fél milliárd volt. A fejlesztésekhez valóban hitelekre volt szükség, viszont ezek mellé 113 milliárdos támogatást hoztak Miskolcra. Akkor fejlődött, „pörgött” a város, most viszont a négyéves ciklus végén leginkább azokkal a beruházásokkal tudnak majd büszkélkedni, amelyeket még az előző városvezetés kezdett el – mondta Káli Sándor. A korábbi polgármester és Földesi Norbert MSZP-s frakcióvezető cáfolta azokat a vádakat, hogy a szocialista városvezetés idején csak látványberuházások történtek, mint mondták, számtalan út, intézmény stb. újult meg, fontos infrastrukturális fejlesztések történtek. Az ellenzéki politikusok szerint nem közpénzből kellene plakátokkal kampányolni, ezt a pénzt más, fontos helyekre kellene költeni.

minap.hu