Füzesséri József, Szikszó polgármestere arról beszélt, hogy a város megbecsüli tehetségeit, hiszen ezek a kincsek tovább viszik a város jó hírét az országban, világban. Szikszó eddig is adott már musical és pop műfajban az országnak kiemelkedő énekeseket.
Nagyon büszke a közösség Szakács Gergőre, aki az X Factor döntőjébe került évekkel ezelőtt. Farkas Tamás szintén országos ismeretségre tett szert musical műfajban, nemcsak előadásokon tapsolhatunk neki, hanem országos, zenei tv csatornákhoz is meghívást kapott már. Kovács Gábor az utóbbi időben bontogatja szárnyait, és nagy szorgalommal és alázattal tanul és fejlődik, vállalja a fellépéseit.
Kovács Gábor, a Miskolci Egyetem végzős hallgatója. Tudását középiskolában, a színjátszó körben kamatoztatta, ismerősei, barátai biztatására tavaly óta kezdett igazán komolyan énekelni.
Úgy gondolja, a musical műfaja az, amiben a legtöbb boldogságot tud adni a hallgatóság számára. Az ugyanis zeneileg és szövegében is olyan zenei műfaj számára, ami a legtöbb érzelmet váltja ki az emberekből. Önfeledt szórakozást ad ugyan, de mégis elgondolkodtató.
Énekelt már együtt gálákon neves színészekkel, többek között Szabó P. Szilveszterrel, Peller Annával, Miller Zoltánnal, Egyházi Gézával, Németh Attilával, Mahó Andreával. Fellépett már Miskolcon, Szegeden, Pomázon, Budapesten. Április 13-án Dorogra készül egy operett- musical gálára.
minap.hu