A rendezvényen először Demeter Ervin kormánymegbízott köszöntötte a megjelenteket, aki szólt az államigazgatás újjászervezéséről is. Hangsúlyozta, a háromlépcsős átalakítás idén január 1-jével érte el az utolsó szintjét, aminek köszönhetően létrejöttek a járási hivatalok és a tankerületek is. Emlékeztetett, az elmúlt években két lépcsőben létrejött a kormányhivatal, ahová integrálódtak a korábban önálló regionális kormányzati hivatalok szakigazgatási szervként, illetve létrejött a kormányablak is, mely egyre több ügykörrel rendelkezik a cél az, hogy 2014-re valódi egyablakos kormányzati ügyfélszolgálatként működjön.

Rétvári Bence államtitkár ezt követően a Magyary Program részeként elindított program részleteiről szólt. Mint mondta az elmúlt 20 évben nem volt a mostanihoz hasonló, közigazgatást, érintő családokat segítő átalakítás.
– Az átalakítás lényege az volt, hogy a jogszabályokat néztük meg először hanem azokat az élethelyzeteket amikor valaki a közigazgatással kapcsolatba kerül. A cél az volt, hogy minél könnyebben tudjon ügyet intézni az ember minden olyan helyzetben, ami közvetlenül az életét, családját érinti. Például, ha gyerek születik, ha új autót vesz, ha örököl valamint, új házat vásárol ha határon túli magyarként kettős állampolgárságért folyamodik. Fontos cél volt az egyszerűsített ügyintézés mellett az is, hogy csökkenjenek a családok adminisztrációs terhei is – mondta.

A program eredményeiről szólva hangsúlyozta, ma már útlevelet például a korábbi 30 nap helyett 7, 3 nap alatt, de akár 24 órán belül is lehet csináltatni. Könnyebben, egységes formában lehet a gáz és villanyórákat átíratni, ráadásul szintén rövidebb idő alatt (30 helyett 60 nap), de a mellékvízmérők esetén is egyszerűsödött az ügyintézés, éppúgy, mint a családdal kapcsolatok ügyek intézése is, valamint az adminisztrációs járulékok 25 százalékkal csökkentek. Hozzátette, jelentősen kibővítették azon ügyek körét, melyeket elektronikus úton is lehet intézni, és ügyfélbarátabb lett az ügyintézés módja, illetve ideje (a kormányablakokban, de a járási hivatalokban is reggel 8 és este 8 közt lehet ügyeket intézni). Rétvári Bence hozzátette jelenleg a tervek szerint 2014-ig jelentősen bővül a kormányablakok, és az ott intézhető ügyfélkörök száma is.
Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.