Ugrás a tartalomra

Sebestyén László: Az MSZP kivéreztette a diósgyőri kórházat

Létrehozva
A Diósgyőri Kórházat a miskolci szocialisták, a DK és az E14, vagyis ahogy a miskolci emberek nevezik őket, az „adósság koalíciója” tette tönkre. De nem játszhatnak az emberek életével és egészségével! Ezt Sebestyén László országgyűlési képviselő írja közleményében, melyben a miskolci szocialistáknak az ügyeleti rendszer átalakítását bíráló szavaira reagált.
A Diósgyőri kórházat az MSZP-s kormány és városvezetés idején építették le fokozatosan – szögezi le közleményében Sebestyén László országgyűlési képviselő. Majd sorra veszi a döntéseket.

„Egymás után szüntették meg osztályokat, ürítettek ki épületeket. 2007. február 1-jén bezárták a sebészeti és a szülészet-nőgyógyászati osztályt. Gyurcsány Ferenc egészségügyi miniszterének, Molnár Lajosnak 2007-es reformja alapjaiban rengette meg az egész ország egészségügyét. 2008- ban az MSZP megszüntette a diósgyőri baleseti sebészeti és az intenzív osztályt is, 2010. július 1-jén pedig az aktív Belgyógyászati Osztályt is, ami az aktív betegellátás befejezését jelentette.”

A képviselő hangsúlyozza: ez a csonkolás tette alkalmatlanná a kórházat mindennemű sürgősségi és ügyeleti ellátásra. „Hiszen intenzív, belgyógyászati, baleseti és általános sebészeti, valamint fül-, orr-, gégészeti osztály nélkül – ezeket szüntették meg a szocialisták – nem lehet sürgősségi ellátásról beszélni!”

Ma ezek az ellátások magas színvonalon a Semmelweis kórházban nyújthatók a betegeknek. A diósgyőri ügyelet – az MSZP-s kórházcsonkolások miatt – nem tudja ezt a színvonalat megadni! A diósgyőrieknek is jár a biztonságos egészségügyi ellátás! A fideszes városvezetés nem veszélyezteti a diósgyőriek életét! , zárja közleményét Sebestyén László országgyűlési képviselő.

minap.hu