Ugrás a tartalomra

A szocialistákat okolja az egykori képviselő

Létrehozva
Valóban nincsenek meg a szükséges feltételek a megfelelő minőségű ügyeleti ellátáshoz a diósgyőri kórházban, amiért az átalakítás, és így az MSZP okolható – állítja Mándy András egykori önkormányzati képviselő.
Diósgyőri lokálpatriótának tartja magát a bányamérnök végzettségű Mándy András, aki a Fidesz-KDNP színeiben önkormányzati képviselő, majd külsős bizottsági tag is volt. A miskolci egészségügyi ellátás átalakításával, a diósgyőri kórház körül történtekkel pedig ezen tisztségeiben és helyi lakosként is sokat foglalkozott, így „testközelből” vannak információ és észrevételei ezzel, illetve a jelenleg az ügyeleti ellátás körül kialakult vitával kapcsolatban.

Az egykori képviselő szerint az ügy 1997-re nyúlik vissza, a Horn-kormány idején, a szocialista többségű közgyűlésben született egy olyan határozat, hogy a miskolci kórházak csak akkor pályázhatnak támogatásra, ha a két intézményt összevonják. Ez az összevonás úgy történt volna, hogy a diósgyőrit tervezték megszüntetni, méghozzá teljesen. Mándy András akkor komoly tiltakozó akcióba kezdett, és több mint tízezer aláírást gyűjtött össze az intézmény megmaradásáért. Nem elsősorban az összevonás ellen tiltakoztak, hanem azt szerették volna elérni, hogy megmaradjon mind a két telephelynek az alapkórházi jellege, vagyis három osztály, a belgyógyászat, az általános sebészet és a nőgyógyászat mellett még legalább egy osztály működjön.

1997 végén a közgyűlés határozatot fogadott el, amely szerint, ha a város megkapja a kormánytól azt a támogatást, aminek feltételéül szabták az összevonást, akkor hajlandóak erre, de úgy, hogy az általános jellege a két intézménynek megmaradjon. Az 1998 tavaszán megjelenő kormányrendeletben azonban szó sem volt arról, hogy megkapnák a miskolci kórházak a támogatást, viszont az összevonás megkezdésére adott utasítást. Ezt követően parázs vita alakult ki a városi közgyűlésen, melyen hiába javasolta Mándy András, hogy ragaszkodjanak az eredeti elképzeléshez, azt elvetették, ezért ő nem is szavazta meg az előterjesztést.

Ezt követően a Fidesz-KDNP nyert a választásokon, és a miskolci képviselő személyesen egyeztetett Orbán Viktorral, majd a kérésére levelet is írt arról, hogy a kormányhatározat a diósgyőri kórház ellehetetlenüléséhez vezethet. Ígéretet kapott rá, hogy visszavonják azt, sőt még abban az évben el is látogatott Miskolcra a miniszterelnök, és elmondta, milyen támogatásokhoz juthat az intézmény. Ezekből a támogatásokból épült meg aztán a jelenleg is működő stroke-osztály, a diagnosztikai központ, illetve a traumatológia szakrendelés.

2002-ben a szocialisták nyerték meg országosan és Miskolcon is a választásokat, ezzel pedig újrakezdődött a diósgyőri kórház kálváriája Mándy András szerint. 2006-ig egészségügyi ad hoc bizottság működött a városban, melynek tagja volt, és folyamatosan megállapították, hogy a diósgyőri kórház gazdaságilag is rendben működött, míg a Semmelweisnél időnként be kellett segítenie az önkormányzatnak. 2006 után a bizottság megszűnésével már nem volt rálátásuk a kórházakra. Októberben, a választások utáni első közgyűlésen azonnal megszavazták a kórházak összevonását, ami annyit jelentett, hogy Diósgyőrből elvitték a nőgyógyászatot, a sebészeti osztályt, így csak az egynapos általános sebészeti eljárás maradt. Később elkerült a baleseti sebészet és a belgyógyászati osztály is, végül egy rehabilitációs részleg maradt meg a stroke-osztály mellett, illetve a diagnosztikai centrum.

1994 óta pedig folyamatos támadások érték az általános orvosi ügyeletet is Diósgyőrben, teszi hozzá Mándy András. Az eredetileg az Első utcán lévő ügyelet a kórház területére került be, de többször is volt kezdeményezés rá, hogy összevonják.

– A mostani egységesítés kapcsán Sebestyén László országgyűlési képviselő azt mondta, méltó és megfelelő ellátást kell biztosítani, könnyen elérhetően a diósgyőri lakosoknak is, az én véleményem is az, hogy ezt így kell megoldani – mondja Mándy András. Hozzátette, az a háttér Diósgyőrben már nincs meg, amelynek révén a kórházban azonnal el tudnák látni az ügyeletre komolyabb problémával érkező beteget, ennek pedig a szocialisták az okozói, mert ők szüntették meg az ehhez szükséges osztályokat.

minap.hu