Ugrás a tartalomra

Egészségügyi klaszter a sokszínű ellátásról

Létrehozva
„Sokszínűség” Miskolc Szociális és Egészségügyi ellátásában címmel tartott konferenciát a Dél-Borsodi Egészségügyi és Szociális Klaszter a miskolci városháza Dísztermében csütörtökön.
A szervezet hét éve működik, és célja, hogy az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben tevékenykedő szervezeteket összefogja, és fejlessze, jelenleg 32 tagja van. A társadalom szinte minden rétegéből így többek között a szociális, az egészségügyi és a vállalkozói szférákból állt össze. A klaszter tagjainak sikeres együttműködése az összefogásban rejlik. Az érintettek a város közreműködésével egymást segítve tudnak csak eredményt elérni.

Tóth József klaszter elnök azt mondja a fő célkitűzésük, hogy tudjanak egymásról, a városnak is tudjanak valamit nyújtani. A sokszínűség, ami a mostani rendezvényüknek is a címe azt jelenti, hogy a városban működnek különböző intézmények, valamilyen jó programot már bemutattak már megvalósítottak és ezeket szeretnék a nagyobb közösség részére is bemutatni.

szoc_eu_konf_130411_ja.jpg

Mint a konferencián elhangzott nem feltétlenül csak pénz kérdése az egészség megőrzése és a kedvező szociális helyzet fenntartása. Sokat javíthat az összefogás, az együttműködés az olyan közösségekbe való tartozás, mint például a klaszterek.

A konferenciát Papp Zsolt, az önkormányzat humán főosztályának vezetője nyitotta meg, aki elmondta, az önkormányzat a saját intézményein keresztül is küzd a nehézségekkel és osztozik az örömökben. A sokszínűséget előnyé tudják kovácsolni, a Miskolcon ellátottak sokszínűsége pedig az egész város sokszínűségét jelenti. Nagy örömnek nevezte, hogy létezik és dolgozik a klaszter, a város az együttműködést azzal is elő kívánta segíteni, hogy helyet adott a mostani konferenciának.

A klaszter működését Szalkai Iván klaszter menedzser mutatta be a szép számmal összegyűlt érdeklődőnek. Mint elmondta, az eredeti cél az volt, hogy javítsák az egészségügy és a szociális szféra közötti kapcsolatot. A kapcsolat építése a különböző szervezetekkel a mai napig megmaradt célként. Ezt négy területen végzik, az egészségügy és a szociális szféra mellett az oktatás-kutatás és a vállalati szféra tartozik ide. Külföldi kapcsolatokkal is rendelkeznek, így például indiai és aradi „vonalon”.

szoc_eu_konf_130411_ja_3.jpg

A program során több előadást is meghallgathattak a résztvevők. „Gyermekotthonból – tanuláson keresztül a munka világába” címmel Dobosné Vörös Eleonóra, a Fruska Gyermekotthon vezetője beszélt. Az önkéntesek bevonásának lehetőségéről a szociális ellátásban Papp Mónika, a Szikra Alapítvány irodavezetője, Segítsünk egymáson! Foglalkoztatási formák egymásra épülése a fenntartható intézmény működtetés érdekében címmel Tóthné Molnár Katalin, a Csilla Bárónő Szeretetotthon részéről. Amikor az emlékezet véget ér, új élet kezdődik… címmel tartotta előadását Radomszki Lászlóné, az Õszi Napsugár Otthon igazgatója, „Kapaszkodó” – elítéltek visszavezetése a társadalomba címmel Lengyel Anett, a Drogambulancia Alapítvány szakmai vezetője. „Hogyan maradunk testileg, lelkileg fittek idős korban is?”, erről beszélt Szanyi Mária, testnevelő-pszichológus, a rendezvény zárásaként konzultációt pedig Dobos László oktatási-képzési munkacsoport vezető tartott.

H. I.
fotó: Juhász Á.