
A Diósgyőri Gimnázium sportéletének országosan is elismert alapjait a Kamarás házaspár rakta le, akik jelentős szerepet játszottak a diósgyőri sportélet fellendítésében is. A tornával emlékeznek minden évben a testnevelő tanárokra. A sporteseményt Sebestyén László országgyűlési képviselő nyitotta meg csütörtökön, a küzdelmek pedig két napon át tartottak.
– Iskolánk büszke arra, hogy itt tanítottak, hiszen nemcsak a gimnázium, hanem Miskolc sportéletében is jelentős szerepet játszottak. Minden évben óriási az érdeklődés a kupa iránt, vannak, akik húsz év után is visszatérnek szurkolni vagy elhozzák gyermekeiket – mondta Péter Barnabás, a Diósgyőri Gimnázium igazgatója.

A tornát a lányoknál a Diósgyőri Gimnázium együttese nyerte a Herman Ottó Gimnázium előtt, a harmadik pedig a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola lett. A fiúknál a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium diadalmaskodott, második a Diósgyőri, harmadik a szerencsi Bocskai István Gimnázium, míg a negyedik a Földes Ferenc Gimnázium lett.
Kamarás Istvánné Rohonczy Mária atléta, kosárlabdázó és testnevelő tanár volt. Gerelyhajításban, ötpróbában, magasugrásban csúcstartó; 14-szeres magyar bajnok, 15-szörös magyar válogatott volt. Kosárlabdázóként a TFSE, CSMTK és a DVTK csapatában játszott. 2005-ben beválasztották a magyar kosárlabdasport elmúlt 50 évének 50 legjobb játékosa közé.

Kamarás István, a Testnevelési Főiskolán tanított a labdajáték tanszéken. Fiatalabb éveiben atletizált ő is, de kosárlabdában eredményesebb volt. Eredményesen edzősködött Jugoszláviában, ahol ő rakta le a kosárlabdázás alapjait. 1950-ben került Diósgyőrbe, ahol szintén meghonosította a kosárlabdát.
minap.hu
fotó: Mocsári L.