Ugrás a tartalomra

Gyurcsány Miskolcon – fókuszban a választások és ellenzéki összefogás

Létrehozva
Lakossági fórumon tartottak csütörtök este a Demokratikus Koalíció miskolci szervezői, melynek vendége Gyurcsány Ferenc volt. A párt elnöke egyebek mellett szólt a 2014-es választásokról illetve az ellenzéki pártok összefogásának szükségességéről is.
gyurcsany_itc_130411ml_19.jpg

Gyurcsány Ferenc (DK) elmondta, bár a közvélemény-kutatások szerint a kormány támogatottsága nagy, azonban a ezen adatsorok nem mindig fedik a valóságot egyebek mellett azért mert – a párt aktivistáinak információi szerint – sokan félnek, vagy nem akarják felfedni pártszimpátiájukat.

– Mi kijelentjük, ma 100 választóból 55 a kormány távozását kívánja, 2014-ben mégsem lesz egyszerű a helyzetünk ahhoz, hogy leváltsuk a jelenlegi rezsimet, mégpedig egyrészt a brutálisan átszabott választási rendszer miatt, mely túlkompenzálja a nyertest, és a jelenlegi vezetésnek számtalan módon kedvez, másrészt pedig azért, mert a demokratikus ellenzék széttagolt, az összefogás pedig még nem mindig látszik – mondta a pártelnök.

gyurcsany_itc_130411ml_29.jpg

Gyurcsány Ferenc szerint az új választási törvény sok veszélyt rejt magába egyebek mellett amiatt is, hogy a határon túl élő magyaroknak is biztosítják a szavazás lehetőségét hazánkban. A volt miniszterelnök úgy fogalmazott, könnyen megeshet az, hogy a 2002-es, 2006-os választások végeredményeihez hasonló helyzet alakul ki.

gyurcsany_itc_130411ml_20.jpg

– Akkor csak néhány tízezer vokssal maradt alul a Fidesz-KDNP, emlékszünk. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy a határainkon belül ugyan nyer a mostani demokratikus ellenzék, azonban a határon túli szavazatoknak köszönhetően mégis a jelenlegi kormánypártok nyernek. Az emberek ezt nem hiszem, hogy el fogják fogadni, és Isten óvja attól a Magyarországot, ami akkor kialakulhat – szögezte le Gyurcsány Ferenc.

gyurcsany_itc_130411ml_24.jpg

A politikus szólt az ellenzéki pártok összefogásának szükségességéről is. Mint mondta, bár a céljuk közös, azonban nagyon sok mindenben meg kell állapodniuk ahhoz, hogy 2014 tavaszán sikert tudjanak elérni a választásokon. Ehhez – hangsúlyozta – a jelenlegi miniszterelnök-jelölt aspiránsoknak félre kell tenni politikai ambícióikat meg kell állapodniuk, hogy kinek a vezetésével van a legnagyobb esélyük győzni, és már ősszel el kell kezdeniük kidolgozni egy konkrét programot ami mentén el tudják kezdeni a kormányzást győzelmük esetén. Gyurcsány kiemelte, bár ambíciói neki is vannak, miniszterelnök-jelölt nem kíván lenni, mert személye sokakat megoszt jelenleg is, így kevesebb lenne az esélyük győzni, mint Bajnai Gordonnal, vagy Mesterházy Attilával.  

Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.