Ugrás a tartalomra

Miskolcon is több lesz az elsős szeptemberben

Létrehozva
Miskolcon is nőtt az első osztályba beíratott gyerek száma, néhány intézményben emiatt több osztályt is indítanak majd, ezek egyeztetése a jövő héten zárul le.
Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének tájékoztatása szerint a hét elején tartott általános iskolai beiratkozás adatai azt mutatják: 87 882 gyermeket írattak be általános iskolába. Két tankerület adatai még hiányoznak, az egyik, a főváros XIII. kerülete, érintett lehet a túljelentkezésben. Összehasonlításképpen: tavaly 84 101-en iratkoztak be állami alapfokú oktatási intézménybe – jegyezte meg Marekné Pintér Aranka. A következő tanévben 3653 osztály indul az országban, a hatályos jogszabályok szerinti 27 tanulóval számolva. Eddig 1882 olyan gyereket jeleztek a tankerületek vezetői, akinek a körzeten belüli elhelyezéséről gondoskodnia kell a Kliknek az önkormányzatokkal együttműködve. A túljelentkezés döntően Budapest XI., XII., XIV. és XVIII. kerületét, valamint Dunakeszi és Budakeszi városát, illetve egy-egy iskolával Székesfehérvárt, Kecskemétet, Pécset és Baját érinti.

Marekné Pintér Aranka március 28-án az MTI-nek azt mondta: elsősorban a fővárosból és az agglomerációból érkezett jelzés, hogy problémát okoz az általános iskolákban a túljelentkezés, nincs elegendő hely. Ennek oka, hogy sok szülő szívesen tartotta vissza gyermekét hétéves koráig az óvodában, de új törvényi szabályozás írja elő a hatéves kortól való iskolába lépés kötelezettségét. Ezért tapasztalható az elsősök számában növekedés – mutatott rá. Az államtitkárság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a tankötelesség szabályainak változása nem okoz kezelhetetlen növekedést az első osztályosok számában. A köznevelés rendszere mintegy 120 ezer tanuló befogadására már most képes.

Miskolcon rendben zajlott le a beiratkozás, minden különösebb fennakadás nélkül, mondta el érdeklődésünkre Mariscsák István, a Klebersberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületének igazgatója. A két nap alatt 1569 gyereket írattak be, ez azonban még nem a végleges szám. Vannak olyanok, akik a két napon nem tudtak valami miatt az iskolába bemenni, ők utána jelentkeztek. Illetve olyan tanköteles gyerekek is vannak, akik szülei nem is jelentkeztek, őket a tantestületeken keresztül értesíti ki a Klik. Ezért a szám még nem pontos és végleges, de az így is látszik, hogy Miskolcon is több gyerek kezdi meg szeptemberben az iskolát, mint az elmúlt években. Éppen ezért néhány iskolában több osztályt indítanak majd szeptemberben, mint tavaly, ezek pontos számáról még egyeztetnek, a jövő hétre tisztázódhat le, hogy hol és mennyit, tette hozzá Mariscsák István.

H. I.
fotó: Juhász Á