Ugrás a tartalomra

Tovább az új utakon az operafesztivál

Létrehozva
Budapesten rendezték meg péntek délután a Bartók+ Miskolci Operafesztivál beharangozó sajtótájékoztatóját. A fesztiválnak idén egy héttel később, június 14-23. között ad otthont Miskolc. Lesznek ősbemutatók, szabadtéri előadások, az operaíró-pályázat három legjobb darabját felolvasó színházi keretek között láthatja a közönség, és számos kísérő program is várja az érdeklődőket.
operafeszt_sajttaj5_130412_ja.jpg

A sajtótájékoztatón jelen volt Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár is, aki elmondta, a miskolci operafesztivál kiterjedt a fővárosra, s világszínvonalon is egyedi, különleges esemény, hiszen Bartók összes színpadi műve megszólal.
– A múltra visszatekintve kijelenthető, hogy igazi operaünnep a fesztivál. A BartókPlusz sokat tesz az operáért, a tehetséggondozásért, hiszen a klasszikus művek mellett a kísérletező, új szerzőknek is lehetőséget biztosít. Külön öröm, hogy Miskolcon van a fesztivál, hiszen így fontos társadalmi küldetéssel is bír összművészeti jellege mellett – tette hozzá.

operafeszt_sajttaj1_130412_ja.jpg

Kriza Ákos polgármester hangsúlyozta, a város számára kiemelten fontos a fesztivál, amelyet idén is az elmúlt évekhez hasonló összeggel támogat Miskolc.
– Az egész ország számára fontos, hogy van egy világszerte ismert operafesztivál. Tudjuk, ma még nem a legelőnyösebb arcunkat mutatja ez a régió, de a felzárkózásért mindent megteszünk – hangsúlyozta, hozzátéve: az új szellemiség már a tavalyi évben sikeresnek bizonyult.

operafeszt_sajttaj4_130412_ja.jpg

Kesselyák Gergely fesztiváligazgató a programokról szólt. Elmondta, kivételes, nagy jelentőségű ősbemutatók lesznek műsoron, s természetesen folytatódik a Tosca által megkezdett út is.
– Idén Verdi Traviata-ja lesz ingyenesen látható a városban, épp’ úgy, ahogyan tavaly a Tosca – mondta, de felhívta a figyelmet az operaíró-pályázatra is. A szakmai zsűri szombaton ült össze, s választotta ki azt a három operát, amelyet felolvasószínház keretében láthat a közönség nyáron. A legjobbnak ítélt darabot pedig a 2014-es operafesztiválon mutatják be.

Kiss J.
fotó: Juhász Á.