Megtudtuk, hogy a Szarvasűzőket olyan hallgatóknak és oktatóknak ajánlották, akik versenyezni szeretnének, ugyanis a leggyorsabb csapat nyeri, a „Bükk-fennsík legfürgébb futói” címet, amit egy évig birtokolhatnak. Várták továbbá azon csapatok jelentkezését is, akik baráti társaságban, jó hangulatban, friss levegőn és sporttal szerették volna eltölteni az áprilisi hétvégét. A versenyen csak olyan csapatok indulhattak, akiknek minden egyes szakaszra volt futójuk. Lehetőség nyílt arra, hogy egy futó több szakaszt fusson. A vetélkedésben kereken hetven együttes vett részt.

Az idei verseny az egri Dobó térről indult, az első futók szombat délelőtt 10 óra 30 perckor vágtak neki a táv megtételének és bizony jócskán elmúlt délután fél hat is, amikor az élboly tagjai beérkeztek Miskolcon, az Egyetemen felállított célba. Az útvonal 75 kilométerét különböző nehézségű (rövid-hosszú, könnyű-nehéz szintű) szakaszokra osztották, így mindenki találhatott a felkészültségének megfelelő távot. A verseny öt részből, azon belül pedig összesen 12 szakaszból állt, három újraindítási ponttal. Az újraindításokra azért volt szükség, mert nélküle a táv végére az első és utolsó csapat közötti időkülönbség túlságosan megnövekedett volna.
A Szarvasűzők országos egyetemi-főiskolai váltófutóverseny a hazai felsőoktatás egyik legnagyobb szabadidős sporteseménye, amely a sportolás örömein keresztül lehetőséget nyújt a résztvevő, hallgatók és intézményeik számára a kapcsolatteremtésre, illetve kapcsolataik erősítésére. A rendezvény múltja és a résztvevők száma alapján páratlanná és egyedülállóvá vált a magyar egyetemi sportélet történelmében.

A mezőny Egerből, a Dobó térről indult, a Bükki Nemzeti Park csodálatos tájain haladt keresztül és a Miskolci Egyetem Sportközpontjába érkezett meg. Minden, távját teljesítő résztvevő kapott egy-egy emlékbögrét, a versenyt követő ünnepélyes, kulturális programokkal kísért eredményhirdetés keretében pedig – a számos szponzori együttműködésnek köszönhetően – a csapatok legalább fele részesült kisebb-nagyobb tárgyjutalomban. A Szarvasűzők elismertségét jelzi, hogy a két érintett város (Miskolc és Eger) és felsőoktatási intézményeiknek vezetői mellett a kormányzat sport- és oktatásügyi vezetői hagyományosan védnökei a rendezvénynek.
Az előző években többek között Németh Lajos, Sebestyén Júlia, Kovács Ágnes, Egyed Krisztina, Bogár János, Rózsa Norbert, Zubor Attila Horváth Péter, Mohamed Aida, Repka Attila, Ferjancsik Domonkos, Patócs Petra, Kádas Anikó, Kerékjártó Tamás, Sárfalvi Péter, a DKSK női kosárlabda csapatának és a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának tagjai tisztelték meg jelenlétükkel a versenyt.
*
Eredmények. I kategória: 1. ELTE BEACGepárdok 4:24.52 óra, 2. Pajzán Majális USC Szeged 4:25.04, 3. Sivatagi Rohamcsigák Debreceni Egyetem 4:27.13. II kategória: 1. Söprű Szöcske BME Semmelweis Egyetem ELTE vegyes 5:15.21 óra. Szponzori kategória: 1. Hely Nekem 5:18.38 óra. Vén diák kategória: 1. In Team Miskolci Egyetem 6:37.50 óra.
D. L.
Fotó: Mocsári L.