Ugrás a tartalomra

Elismerés a főkapitány-helyettesnek

Létrehozva
Az Országos Polgárőr Szövetség közgyűlésén Túrós András az OPSZ elnöke a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát adta át Mecser Tamás Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitány-helyettesnek.
mecser-tamas-130412.jpg

A kitüntetés odaítélésének indoklásában elhangzott:

Mecser Tamás r. ezredes megyei rendőrfőkapitány-helyettes 1991-től elhivatott a polgárőr mozgalom tevékenysége iránt. Az ugyanazon évben létrehozott Kazincbarcikai Polgárőr Egyesület alapítása során jelentős szerepet vállalt annak szervezésében, szakmai munkájában. Később is kiemelten támaszkodott a polgárőr egyesületekre, és az újak szervezésében is hatékonyan közreműködött. A „Polgárőrség működésének hatása a bűnügyi munkára” címmel 2001-ben szakmai dolgozatot készített.

Főkapitány-helyettesként is elkötelezett híve a mozgalomnak, tanácsaira, szakmai szerepvállalására mindenkor számíthat a polgárőrség.

minap.hu