A Miskolci Kórusfesztivál Alapítvány, a Magyar Rádió és a Hassler Énekegyüttes közös rendezésében zajló fesztivál védnöke Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, a megnyitón Pfliegler Péter alpolgármester mondott köszöntőt.

A rendezvénysorozat koncertjei, előadásai a város és a régió különböző templomaiban és hangversenytermeiben zajlanak. A fesztivál ideje alatt a karvezetők részére szakmai konferenciát szerveznek. A találkozó vasárnap esti záró koncertjén a résztvevő kórusok közösen adják elő Kodály Zoltán: Laudes Organi (Boosey & Hawkes 19503) c. művét.

A nyitóhangversenyen Giovanni Battista Pergolesi: Stabat Mater, és Fekete Gyula: Te Deum c. műve csendült fel, melynek ez a magyarországi bemutatója.
Az előadók között szerepelt a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének Nőikara valamint a Miskolci Bartók Kórus, vezényelt: Bartal László. Közreműködött Ács Gabriella, Bódi Mariann, Rivadeneira Xavier és Koleszár Ákos.

PROGRAM:
013. április 13. (szombat)
11 óra – Szerencs – Huszárvár
a hangversenyt megnyitja: Koncz Ferenc
Szerencs Város polgármestere
Rákóczi Zsigmond Általános Iskola, AMI kórusa – Szerencs
Hegyalja Pedagógus Kórus – Szerencs
Szerencsi Férfikar
Zenebarátok Kórusa – Mátészalka
15 óra – Zenepalota – Bartók terem
(Bartók tér 1.)
Fazekas Gyermekkar – Miskolc
Diósgyőri Vasas Vegyeskar – Miskolc
A Művelődés Háza Kamarakórusa – Sárospatak
Csermely Kórus – Kassa
Cantemus Ifjúsági Vegyeskar – Nyíregyháza
19 óra – Zenepalota – Bartók terem (Bartók tér 1.)
Egressy Ifjúsági Kórus – Miskolc
Zenebarátok Kórusa – Mátészalka
Fazekas Leánykar – Miskolc
Filiae Solaris Kórus - Hajdúszoboszló
Hassler Énekegyüttes – Miskolc
------------------
2013. április 14. (vasárnap)
11 óra – Boldva – Református Műemlék Templom
Istentisztelet keretében igét hirdet: Prokai Árpád lelkipásztor
A hangversenyt megnyitja: Csabai Gyula
Boldva Község polgármestere
Cantus Firmus Énekegyüttes – Boldva
Filiae Solaris Kórus – Hajdúszoboszló
15 óra – Sárospatak – Református Imaterem
Református Kollégium Énekkara – Sárospatak
Zenebarátok Kórusa – Mátészalka
Gaudium Musici Női Kamarakórus – Sárospatak
15 óra – Református Egyházkerületi Székház
(Kossuth utca)
Lévay József Református Gimnázium Kamarakórusa – Miskolc
Forrás Kamarakórus – Miskolc
Filiae Solaris Kórus – Hajdúszoboszló
Zákányi Zsolt Református Vegyeskar – Budakeszi
19 óra – Minorita Templom
(Hősök tere 5.)
Záróhangverseny
Miskolci Bartók Kórus
Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének Nőikara
Giovanni Bononcini:
When Saul Was King
közreműködnek:
Ács Gabriella – szoprán
László Réka – alt
Belkovics Zoltán – tenor
előadják:
a fesztiválon résztvevő kórusok,
a Camerata Miskolc Kamarazenekar
művészeti vezető: Soós Gábor
vezényel: Párkai István
minap.hu
Fotó: Mocsári L.