Ugrás a tartalomra

Megyei elődöntő Miskolcon

Létrehozva
Varsányi Zsolt szakág vezető arról tájékoztatta portálunkat, hogy április 15-én, hétfőn jelentős esemény színhelye lesz Miskolc. A borsodi megyeszékhelyen rendezik meg ugyanis a labdarúgó diákolimpia III korcsoportos fiú együttesek számára a megyei elődöntőt.
A szervezők célja a megyei döntőbe jutás eldöntése, a sportág népszerűsítése. A versenyt a Miskolc Városi Diáksport Szövetség rendezi. Az eseményre hétfőn, a DVTK műfüves pályáján kerül sor, kezdés délelőtt 10 órakor. A versenybizottság elnöke Varsányi Zsolt, titkára Diczházi Mónika lesz. A mezőnyben három alakulat található: Miskolc város, Encs és Miskolc körzetek győztes csapatai csatáznak majd egymással az egyetlen továbbjutó helyért. Körmérkőzéses rendszerben viaskodnak, tehát minden gárda két összecsapást vív.

Az igazolásokat a verseny színhelyén, délelőtt 9 órától ellenőrzik. Ehhez szükséges az Internetes összesítő névsor, igazgató és orvosi aláírással és pecséttel. Diákigazolvány, annak hiányában fényképpel ellátott az igazgató által aláírt és lepecsételt iskolalátogatási igazolás. A technikai értekezletet a viadal színhelyén tartják meg, erre fél tíztől kerül sor.

A játékidő 2x15 perc, 3 perc szünettel. A csapatlétszám 14 fő, 8+1 fő a pályán, a mérkőzéseken 5 játékos a mérkőzés végéig cserélhető.

- Nehéz megtippelni az esélyeket, hiszen három, egyformán jól felkészült alakulat feszül majd egymásnak – mondta Varsányi Zsolt. – Az valószínűsíthető, hogy a pillanatnyi jobb forma, illetve idegállapot döntően esik majd a latba a végső sorrend kialakulásánál.

Doros L.