Ugrás a tartalomra

Négy sportág régiós központja Miskolcon

Létrehozva
Májusban Miskolc tulajdonába kerül a vasutas sporttelep, ahol négy sportág (asztalitenisz, judo, röplabda, torna) regionális központot hoz létre. Erre az állam által biztosított szakszövetségi sportági fejlesztési támogatásból kerülhet sor.
Az infrastruktúra fejlesztésére szánt keretből, a várossal közösen hoznának létre egy modern sportközpontot. Új edzőtermek épülnének, és egy-két régebbi létesítményt pedig felújítanának.

– Az elképzelés zöld utat kapott – szögezte le Illyés Miklós, az MVSC elnöke. – Egyeztettünk a város vezetőivel, valamint három szakági szövetség elnökével. Kriza Ákos polgármester, Zsiga Marcell alpolgármester, Magyar Zoltán, Tóth Tamás, Tóth László egyaránt támogatásáról biztosított bennünket, miként Jónyer István, a városunkból elszármazott, négyszeres világbajnok asztaliteniszező is.

– Gondolom, már kidolgozták a részleteket, illetve a pontos menetrendet is.

– A judotermet felújítanánk, a röplabdaterem helyén az asztaliteniszezők kapnának helyet, a torna számára új csarnokot építenénk, és elkészülne egy másik csarnok a röplabdamérkőzések számára. Ez utóbbiban a többi sportág versenyeket is rendezhetne. A projektben az is szerepel, hogy a kajak-kenu tanmedencét felújítanánk, és egy konditermet is kialakítanánk.

– Nagyon merészek, szépek a tervek. De egy létesítmény akkor működik jól, ha kihasznált.

– A megújuló létesítmény kihasználtsága érdekében az MVSC vezetése és az egyesületben működő különböző szakosztályok szakmai munkája szükséges. Valamennyi szakosztályunk együttműködik a sportiskolával és az utánpótláskorú sportolók számára természetesen biztosított lesz egy modern létesítmény. Amikor pedig kinőnek a „sportiskolás korból”, a Miskolci VSC szakosztályaiban folytathatják sportpályafutásukat.

– Mit kínálnak a különböző sportágak képviselőinek?

– A röplabdások NB I-es szereplésével olyan lehetőséget ajánlunk a fiataloknak, hogy a környező településekről ide vonzzuk őket. A judo a regionális edzések központja lesz, melyben a miskolci a Heves, Hajdú-Bihar, Nógrád és Szabolcs-Szatmár Bereg megye sportolói közös edzéseken vesznek részt. A három kajak-kenus szakosztály képviselői pedig a téli felkészülési időszakban használhatják a létesítményt.

– Az egész napos nagyüzem nehezen valósítható meg.

– Az edzéseket délután tartanánk, a délelőtti kihasználtságra a környező iskolákkal keressük az együttműködés lehetőségét. Õk jól járhatnak azzal, hogy segítséget kapnak a mindennapos testnevelési órák megtartásához. Az Éltes Mátyás Általános Iskola hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő tanulói már most heti rendszerességgel judóznak. A Szirmai Református Általános iskolával labdarúgás és judo sportágban élő együttműködési megállapodásunk van, szeretnénk a tornát is kibővíteni a jövőben. Az Arany János iskolásai röplabda, és atlétika sportágban szintén rendszeres vendégünk délelőttönként. De járnak hozzánk az Andrássy Gyula, a Koós Károly Szakközépiskola tanulói, és nálunk tartja testnevelési óráit a Mentor Szakközépiskola is.

Hogy a vasutasoknál mennyire komolyan gondolják mindezt, jelzi, hogy fentieken kívül is szorgoskodnak: az idén a TAO-s pályázati lehetőségben egy műfüves kispályás labdarúgó pálya megépítésére és az ehhez szükséges öltözők kialakítására nyújtanak be pályázatot.

D. L.