Ugrás a tartalomra

Több száz tonna hulladékot szállítanak el

Létrehozva
Összesen 682 tonna szemetet szállítanak el idén Miskolc különböző pontjairól a Start II. közmunkaprogram illegális hulladéklerakók felszámolására irányuló, és más, ide kapcsolódó elemeinek megvalósítása során.
Bakos István programvezető koordinátor érdeklődésünkre elmondta: a munkatervet helyi igények, képviselői jelzések alapján állították össze, a területenként elszállítandó hulladék mennyiségét pedig helyszíni bejárások alapján, becsléssel állapították meg.

Az illegális hulladéklerakók felszámolására irányuló, önálló programelemben Bábonyibércről 20, Tetemvárról 30, Szirmáról 40, Martin-kertvárosból 20, Hejőcsabáról 20, Tapolcáról 20, a Szentpéteri kapuból 10, a Győri kapuból 10, Bodótetőről 10, Komlóstetőről 40, Perecesről 10, Diósgyőrből pedig 10 tonna szemetet szállítanak el.

A történelmi Avason, az elhagyott pincék hulladékmentesítése során összesen 19 pincét takarítanak ki, s az előzetes becslések szerint, mintegy 22 tonna hulladék elszállításáról gondoskodnak.

szemet_szedes_takaritas_hidegsor_0410_5.jpg

Külön programelemben foglalkoznak Lyukó rehabilitációjával is, innen összesen 400 tonna hulladékot szednek össze, vitetnek el, 13 helyszínről. Ezek között szerepel a Lyukói utca, a Drenka dűlő, az Õzugró, a Köves, a Kutyor völgy utca, a Kutyor dűlő, a Lyukóvölgy utca, a Szegfű utca, a Kerekhegy dűlő, a Nehéz utca, az Annabánya dűlőút, a Régi vasút dűlőút, a Jónás dűlő.

A térségben idén 66 millió, Miskolcon pedig 54 millió forint áll rendelkezésre, az illegális hulladéklerakók felszámolására a Start-programban. Ez részlegesen már elkezdődött, az alprogram teljes megvalósítása május 2-án veszi kezdetét Miskolcon, és november 30-án zárul majd, 197 közfoglalkoztatott vesz benne részt.

Bakos István elmondása szerint, az elmúlt év folyamán is számoltak fel illegális hulladéklerakókat Miskolcon a Start-programban. Augusztus 1. és november 30. között 176 segédmunkás, négy szakmunkás és tíz brigádvezető munkája eredményeként, nagyjából 540 tonna illegális hulladékot szállítottak el – Lyukóból, a Hideg sorról, a Muszkás oldalból, Tetemvárról, a Víkend-telepről, a Soltész Nagy Kálmán utcai garázssor mögötti területről, a számozott utcákból, Perecesről, Komlóstetőről, Bábonyibércről, Õzugróról, valamint a lakosság és a képviselők által jelzett egyéb illegális lerakóhelyekről.

szemet_szedes_takaritas_hidegsor_0410_6.jpg

Benczés Miklós települési képviselő – akihez a lyukói terület tartozik, s így leginkább érintett az illegális lerakók felszámolásában – lapunknak elmondta: nagyon hasznosnak tartja a Start program lehetőségeit, hiszen így nem városi forrásból vagy képviselői keretből kell finanszírozni a rengeteg hulladék elszállítását. Hosszabb távon azonban nem lehet járható út, hogy mindig mások fizessék meg az árát egyesek gondatlan, antiszociális magatartásának, szemetelésének – emelte ki Benczés Miklós, aki szerint meg kell találni a módját a megelőzésnek is. Hatékony ellenőrzésekkel, szankcionálással, szemléletformálással.

Szepesi S.
Fotó: F. Kaderják Cs.