A múlt hét csapadéka miatt kialakult kisebb árhullám ma reggel Záhonynál tetőzött a Tiszán, készültségi szint alatt. Záhony alatt még árad a folyó. Szabolcsveresmart és Gávavencsellő között I. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
Továbbra is II. fokú készültséget tartanak fenn a Kraszna védvonalain, a folyó lassan apad. A Szamos és a Túr vízállása készültségi szint alatti. A Lónyay főcsatornán a tiszai torkolatnál I. fokú, Berkesz és Kótaj között II. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Csapadék-utánpótlás hiányában folytatódni fog az apadás. Jelenleg 208 km hosszú védvonalon tartanak fenn árvízvédelmi készültséget, melyből 81 km-en I. fokú, 127 km-en II. fokú a készültség.
A karbantartott és emiatt jól funkcionáló belvízvédelmi művek, a napi 24 órában folyó védekezés és természetesen a kedvező időjárás miatt mérséklődött a belvízzel borított területek nagysága: jelenleg mintegy 16000 hektár van víz alatt. A védekezési tevékenységben változás nem történt, így továbbra is I. fokú készültség van érvényben a Nyírségben, a Beregben és a Tisza-Szamosközben, illetve II. fokú a készültség Felsőszabolcsban és a Szamos-Krasznaközben. Az elmúlt 24 órában 12 szivattyútelepünket működtettek, melyek összesen 1,6 millió köbméter belvizet emeltek a befogadó vízfolyásokba.
Változatlanul II. fokú belvízvédelmi készültséget tart fenn a Nyírségi, a Felsőszabolcsi és az Ecsediláp-Krasznabalparti Vízgazdálkodási Társulat. A társulatok öt szivattyútelepet működtettek az elmúlt 24 órában.
Tegnap Mátészalka megszüntette a belvízvédelmi készültséget, így jelenleg öt településen van érvényben a megyében II. fokú, egy településen pedig I. fokú készültség.
Az ár- és belvíz elleni védekezésben az igazgatóság 350 főt, a vízgazdálkodási társulatok pedig 20 főt foglalkoztattak.
Az OMSZ előrejelzése szerint a következő három napon nem várható számottevő csapadék a Felső-Tisza vízgyűjtőjén.
minap.hu