Ugrás a tartalomra

A miskolciakkal közösen dolgoznak ki stratégiát a Vasgyár rekultivációjára

Létrehozva
Miskolc régi ipari területeinek rekultiválása és revitalizálása a célja annak a Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub április 20-án induló projektjének. A több mint másfél éven át tartó projekt részleteiről sajtótájékoztatón számolt be a szervezet hétfő délután a Factory Arénában.
Egri Zsuzsa, az egyesület elnöke a tájékoztatón elmondta, a projektre a svájci alap pályázatán nyertek több mint 15 millió forintot egy olyan projektre, melynek időtartama alatt (22 hónap) be kell mutatni azt, olyan ötleteket, melyekkel életet lehetne lehelni a gyárba, vissza lehetne adni azt a területet a városnak.
– A projekt során együtt dolgozunk a várossal, alpolgármesterekkel, a főépítésszel folyamatosan egyeztetünk, alapvetően azt kívánjuk bemutatni, akár fórumokon is, hogy mi az, ami még megmenthető a gyárban – mondta Egri Zsuzsa.

Elhangzott, a projekttel nem csak a Factory Arénába amúgy is járó fiatalokat célozzák meg, hanem a város lakosságát egészében szeretnék aktivizálni a témában.
– A projekttel szeretnénk megindítani a gyár körüli történéseket. Ez az elnyert összeg ahhoz ugyan kevés, hogy konkrét épületmentő munkák induljanak el, nem is ez a cél. A fő cél az, hogy feltárjuk a még megmenthető területeket, ami még nem a felszámolóé, vagy nem a tulajdonosé, de attól sem zárkózunk el, hogy a rekultiváció módjáról, lehetőségeiről a jelenlegi tulajdonossal is egyeztessünk – hangsúlyozta a kerékpáros klub elnöke.

Mint mondta, a cél az, hogy a projekt végére egy konkrét stratégia álljon rendelkezésre, mely mentén elindul a terület újjáélesztése. Ennek érdekében 2013-ban számos projektelemet kívánnak megvalósítani, április 20-án faültető flashmobbal és takarítással indítanak a Vasgyárban, de lesznek gyártúrák, előadások, viták, fórumok, de tábort is rendeznek Riszájköl Camp néven.
– Nagyon fontos projektelem lesz az úgynevezett Cooltiváló is, melynek során fényfestéssel mutatnák be a vasgyár múltját, jelenét, festenék meg és mutatnák be a műemlék-jellegű, vagy a gyár életében fontos, meghatározó épületeket – mondta Egri Zsuzsa.

Bereczki Zoltán építész a projektek kapcsolatban hangsúlyozta, a cél az, hogy a város közepén jelenleg zárványként jelenlévő terület visszakerüljön Miskolc térképére. 
– A feltételek mára megváltoztak, ez már nem egy működő, vagy csak részben működő üzem, ugyanakkor az emberek tudatában ez egy fehér folt, az azonban nagyon is érdekel szinte minden Miskolcon élőt, hogy mi is lehet odabent. Úgy is mondhatnánk,  hogy mindenki látja, hogy itt van egy érdekes, ámde lezárt terület ami része lehetne a városnak – mondta Bereczki Zoltán.

Kiemelte, ezt az érdeklődést bizonyítja a korábban a Factory szervezésében megrendezett Műszakváltás projekt és a Tudásgyár is, illetve a Miskolci Galéria szervezésében létrejött Borsod2050 kiállításhoz kapcsoló műhelybeszélgetés sorozat mely szintén hatalmas érdeklődéssel zajlott.
– A legtávolabbi célunk az, hogy ez a terület kultiválva legyen, ehhez ez a projekt kevés, de akár egy lépés is lehet efelé – mondta.

Tajthy Á.