Ugrás a tartalomra

Túllépve minden határon

Létrehozva
Két agresszív gyorshajtót kaptak lencsevégre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai Miskolcon. A lakott területen belül száguldó sofőrök az objektív felelősség alapján komoly közigazgatási bírságra számíthatnak.
A sebességrekordokat ugyanazon helyen és szinte azonos időben érte el egy motoros és egy autós az 50 kilométer/órás sebességkorlátozás mellett. Miskolcon, az Ifjúság úton a kétkerekű vezetője 126-tal hajtott, míg a személygépkocsi sofőrje 97-tel.
 
Az objektív felelősség alapján a járművek üzembentartói gyorsasági sorrendben 200 000, illetve 60 000 forint közigazgatási bírságra számíthatnak, közölte kedden a megyei rendőr-főkapitányság.

gyorshajto_jo_auto_rendorseg_130416.jpg

A rendőrségi tapasztalatok alapján, az utakon a legnagyobb veszélynek az egy nyomon haladó járművek vezetői és annak utasai vannak kitéve.
Annak érdekében, hogy a kerékpár, valamint a motor valóban a szabadságot és a felhőtlen boldogságot jelentse, figyelmet kell fordítani a KRESZ szabályainak betartására.

A Rendőrség ugyanakkor kiemelten kezeli a rendszeres közúti ellenőrzéseket, így a közlekedők a megye útjain bárhol számíthatnak rendőri jelenlétre, sebességellenőrzésre!

minap.hu