Ugrás a tartalomra

Arze: Szentesnek mennie kell

Létrehozva
Interjút készített az amigeleken.hu a DVTK korábbi, jelenleg Iránban futballozó labdarúgójával. Vicente Arze beszélt a Diósgyőrről, korábbi csapattársairól, terveiről, a válogatottról. A bolíviai futballista Szentes Lázárról is nyíltan elmondta véleményét.
Az amigeleken.hu szerkesztői számos kérdésről faggatták a DVTK egykori középpályását, a dél-amerikai pedig őszintén felelt bundát, klikkesedést, magyar focit érintő kérdéseken keresztül az öltözői hangulaton keresztül José Luque visszavonulásáig bármire.

 – Elégedett vagyok Iránban, igazság szerint sokkal jobb, mint amit vártam. Az ázsiai Bajnokok Ligájában játszhatok, vezetjük a csoportunkat, és röviddel a bajnokság zárása előtt a pontvadászatot is – adott magáról helyzetjelentést az interjúban.

Többek között volt edzőiről is faggatták Vicente Arzét.
– A legmeghatározóbb élményem, egyben megbecsülésem Miklóshoz fűződik, aki mind emberileg, mind szakmailag kiemelkedő egyéniség. Tudott bánni a játékosokkal, nagyon jó évünk volt vele, ráadásul olyan ember, aki imádja a DVTK-t és szurkolóit.

Mit gondolok Szentesről? Õ egy olyan ember, akinek nagyon nagy hatalma van a DVTK-nál, de soha nem nyert semmit. Hatalmas fizetése van, nagyobb, mint sok játékosnak. Pozícióban van, így kirúg edzőket. Látva a mostani DVTK-t, alig látok már olyanokat, akikkel én is együtt játszottam. Júniusban új csapat lesz (megint), de ő még mindig ott lesz vezetőként. Itt az ideje, hogy távozzon a DVTK-tól, a Diósgyőrnek fiatal, új, más eszméket valló szakemberekre van szüksége az ország egyik legnagyobb csapataként, melynek szurkolótábora kétségkívül a legjobb Magyarországon. Olyan emberek kellenek oda, akik szeretik a DVTK-t  – olvasható az amigeleken.hu-n.

Vicente Arze elmondta azt is, visszatérne a DVTK-ba, mert „fantasztikus időt töltött el” ott, sok barátra lelt, de „nehéz lenne visszatérnie a jelenlegi csapatvezetés miatt”.

minap.hu