Ózd-Hódoscsépány kertvárosi övezetéből érkezett állampolgári bejelentés 2013. április 9-én a kora hajnali órákban. A telefonáló elmondása szerint három gyanús mozgású fiatalra figyelt fel a szomszéd háznál, akiket kérdőre vont, de azok elfutottak.
A bejelentést követően az ózdi rendőrjárőrök megkezdték a három férfi felkutatását, illetve ezzel párhuzamosan a helyszín megtekintését. A bejelentésben megadott címen a rendőrök megállapították, hogy a teljesen körbekerített ingatlan udvaráról, egy kábeldobról mintegy 100 méter, gumiszigetelésű rézkábelt kíséreltek meg eltulajdonítani. Mivel a tolvajokat megzavarták, azok a helyszínen hátrahagyták a kettévágott kábeleket, illetve egy kézifűrészt is, amelyet az elkövetés eszközeként használtak.
Ezalatt az idő alatt a másik járőrpáros intézkedés alá vont két 19 és egy 31 éves ózdi férfit, akik a belváros irányába futottak. A fiatalemberek elszámoltatásakor gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy ők követték el a kábellopást. A rendőrök mindhárom férfit előállították az Ózdi Rendőrkapitányságra. Ellenük nagyobb értékre elkövetett betöréses lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.