Ugrás a tartalomra

Megújuló játszótér képviselői támogatással

Létrehozva
Képviselői alapjából újította meg Zsiga Marcell alpolgármester a Győri kapu 8. szám melletti játszóteret. A lakóközösség kérésére megújuló játszóteret szerdán adták át. A munka, a fejlesztés azonban nem áll meg. A továbbiakban új padok, virágok kerülnek a térre, a régi, játékra már alkalmatlan elemeket pedig elbontják.
Az új, komplex élményt nyújtó játékelem, amelyet szerdán adtak át, közel 5 millió forintba került, hiszen a régi elemet lebontották, az új pedig homokalapra került, hogy ezzel is biztonságosabb legyen.

Zsiga Marcell alpolgármester elmondta, a lakóközösség tavaly kérte, hogy legyen új játszótér, ám akkor már sajnos nem fért bele a keretbe, de idén ezzel a munkával kezdték.
– A lakók kérése volt az, hogy ezen a területen, a Győri kapu 4. és 8. szám között is épüljön egy új játszótér. Ezt a munkát kezdtük el, s az új játékelemet már szerda délután birtokba is vehetik a gyerekek. A tavalyi évbe sajnos már nem volt erre keret, de ebben az évben ezzel a munkával kezdtük el a 14. számú választókörzetet szépíteni – mondta az alpolgármester.

A Győri kapu felső részén már tavaly megszépült, az alsóbb részhez pedig idén értek. A fejlesztés nem állt meg az új elem beépítésével, hiszen a régi, már nem használható játékokat majd elbontják, s mint Zsiga Marcell kiemelte, nagyon kedvelt dolog lett a virágosítás a Győri kapuban, így ezen a területes is lesznek virágok, illetve padokat is kihelyeznek majd.

Kiss J.
Fotó: F. Kaderják Cs.