Ugrás a tartalomra

Újra a Szivárvány Óvodáról

Létrehozva
A Szivárvány Óvoda felújításának befejezését sürgette szerdai sajtótájékoztatóján az MSZP Miskolc és Környéke Helyi Szervezete. A párt szerint veszélybe kerülhet az ott dolgozók munkahelye is.
A szocialisták korábban több alkalommal felhívták már a figyelmet az intézmény helyzetére. Szihalmi Péter alelnök szerdán elmondta, a harmadik megadott határidőre sem készült el a Szivárvány Óvoda, mely jelenleg is félkész állapotban van. – A gyermekek pedig továbbra is, több mint egy éve a Könyves Kálmán Általános Iskolába kell, hogy járjanak – tette hozzá.

Bartha György önkormányzati képviselő szerint több szülő – aki egyébként oda vitte volna gyermekét – fontolgatja, hogy nem a Szivárvány Óvodába íratja be gyermekét, így szerinte veszélybe kerülhet az óvodai dolgozók munkahelye.

A miskolci önkormányzat minden, a szerződésben rögzített szankcióval élni fog a céggel szemben – szögezte le közleményében a városháza, amikor a Diamond Generál-Ép Kft. közölte, hogy pénzügyileg ellehetetlenült és nem tudja a Szivárvány óvoda meglévő épületeinek felújítását befejezni.
Az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a munka folytatódjon egy másik kivitelezővel, hiszen a legfontosabb az óvoda mielőbbi szabályos átadása, és a projekt sikeres lebonyolítása. Ennek érdekében megtesznek valamennyi olyan jogi és műszaki lépést, mely a kialakult problémát végérvényesen megoldja, azért, hogy az óvodások ismét birtokba vehessék az intézményt – tették hozzá.

minap.hu