Ugrás a tartalomra

A gyorshajtókat szűrik, három napon át

Létrehozva
A sebességtúllépés Magyarországon és a megyében a legleterjedtebb közlekedési szabályszegés és a legfőbb baleseti ok. Nem véletlen tehát, hogy a TISPOL nemzetközi közlekedésbiztonsági akcióban hazánk és B.-A.-Z. megye több éve részt vesz. Az idei, április 18-20. közötti ellenőrzés-sorozat célja továbbra is az előírások és a megengedett sebességhatárok betartatása, ezáltal a közlekedésbiztonság helyzetének javítása.
A közlekedési balesetek főbb okai az elmúlt évhez képest nem változtak megyénkben. A rendőrségi adatok szerint az első negyedévben összesen regisztrált 105 baleset okai között első helyen emelhető ki a gyorshajtás (55 eset), másodikként az elsőbbségi jog meg nem adása (21 eset), majd pedig a kanyarodás szabályainak megsértése (9 eset).

tispol_gyorshajtok_130418_ki_1.jpg

Több éve csatlakozott Magyarország a TISPOL Műveleti Csoport nemzetközi közlekedésbiztonsági akciójához, melynek keretében a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzését hajtják végre, Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain is. Az idei, április 18-20. közötti kontroll elsősorban a frekventáltabb városok lakott területén belüli útvonalakra, a ki és bevezető, valamint gyorsforgalmi útszakaszokra terjed ki.

tispol_gyorshajtok_130418_ki_4.jpg

Mint Andrik Szilárd rendőr-alezredestől, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetőjétől megtudtuk, az ellenőrzés-sorozat célja a gyorshajtás megelőzése, az előírások és a megengedett sebességhatárok betartatása – ezáltal a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a bekövetkezett balesetek súlyossági fokának csökkentése.

– A rendelkezésre álló valamennyi sebességmérő eszközt bevetjük az akció során a megyében. A hatékonyságot pedig azzal fokozzuk, hogy egy adott útszakaszon akár több sebességmérő-pontot is felállítunk – tudtuk meg Andrik Szilárdtól, aki kitért arra is, hogy a tavasz beköszöntével az időjárási és közlekedési viszonyok változásához is alkalmazkodnia kell az autósoknak.– Fontos, hogy felismerjék, az adott útszakaszon milyen sebességgel lehet közlekedni. Célunk, hogy mindenki betartsa a sebességet, és így mindenki biztonságban haza érjen! – emelte ki.

tispol_gyorshajtok_130418_ki_9.jpg

Az akció során megkérdezett sofőrök mindegyike egyetértett az akció célkitűzéseivel. Többen szükségesnek tartják a kiemelt ellenőrzéseket is, mert – voltak ilyen vélemények is – sok a szabálytalankodó autós az utakon.

Az akció végrehajtásában a helyi rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti osztályai, valamint a megyei rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály és az Autópálya Alosztály munkatársai vesznek részt.

Kujan I.