A Siófokon elszenvedett keddi 3–0-s vereséget követően Szentes Lázár nem utazott haza a csapattal, majd másnap lemondott pozíciójáról, a szakmai igazgatói poszt pedig megszűnik a felnőtt együttesnél Diósgyőrben. A győri edző utóda a DVTK utánpótlás-képzési igazgatója lett megbízott vezetőedzőként.
Kovac Zoltán csütörtök délelőtt fél 11 után vezényelte ki 18 játékosát az edzőpályára, ahol pörgős, intenzív tréninget tartott. A foglalkozásról a Siófokon kisebb sérülést szenvedő Elek Ákos hiányzott, valamint a műtét után lábadozó Mohamadou Abdouraman és Csirszki Martin.
A mintegy egyórás edzés után az eszéki születésű szakember készséggel, mosolyogva válaszolt a sajtóhad kérdéseire.
– Nem számítottam a felkérésre, de nagyon megtiszteltek vele. Megpróbáljuk a legtöbbet, legjobbat kihozni a helyzetből – mondta Kovac Zoltán.
A korábbi, még Szentes által összeállított programmal ellentétben délután 4 órától is edz egyet a csapat. A miértre így felelt a szakvezető:
– Meg kell ismernem a játékosokat, minél több időt kell most velük töltenem. Meg kell nézni, hogyan reagálnak erre a változásra egyénileg és csapatként.

Kovac Zoltán mindenekelőtt a tiszteletet hangsúlyozta, melyet először önmaguk, majd a szurkolók, a vezetés és a klub valamennyi alkalmazottja felé kell mutatniuk a labdarúgóknak.
– Fontosnak tartom még a becsületes munkát, valamint azt, hogy ismerjük be hibáinkat, mert csak úgy tudjuk azokat kijavítani. Hogy hogyan készülök a feladatra? Nyugodtan, higgadtan, bízok a játékosokban. A kemény munkában hiszek, mert azt szeretném, ha a legtöbbet hoznák ki magukból a labdarúgók, ugyanakkor némi humor is kell, mert emberek vagyunk – sorolta a korábban Belgiumban dolgozó szakember.
A DVTK vezetőedzője bízik benne, hogy a szurkolók – akiket ezúton is üdvözölt – mögöttük állnak, akárhogy is alakul a mérkőzés.

– Amikor felkért a klub, az első, amit hallottam, az volt, hogy a drukkerek élnek-halnak csapatukért. Hiszem, hogy össze kell hozni a szurkolókat és a csapatot, hogy együtt verhetetlenek legyünk. Ehhez persze idő kell.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen Diósgyőrt láthat majd a publikum, röviden így felelt Kovac Zoltán: szívét, lelkét, vérét adja majd az együttes, erre számíthatnak.
Az edzést megtekintő szurkolók egyébként egyöntetűen örültek Szentes Lázár távozásának, az új trénertől pedig többek között azt várják, hogy stabilitást adjon a csapatnak.
Soós P.
Fotó: Mocsári L.
Kovac Zoltán csütörtök délelőtt fél 11 után vezényelte ki 18 játékosát az edzőpályára, ahol pörgős, intenzív tréninget tartott. A foglalkozásról a Siófokon kisebb sérülést szenvedő Elek Ákos hiányzott, valamint a műtét után lábadozó Mohamadou Abdouraman és Csirszki Martin.A mintegy egyórás edzés után az eszéki születésű szakember készséggel, mosolyogva válaszolt a sajtóhad kérdéseire.