A vendégeket Pethő Tamás, az étterem vezetője, majd Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke köszöntötte. Ezután Sándor Zsolt, a Miskolci Borklub Egyesület elnöke mutatta be az est borait, egy cserszegi fűszerest, egy chardonnayt és egy friss rozét.
A második jazz és bor est gasztrovendége Bodnár Sándor sajtkészítő mester volt, aki Mádon egy egykori borpincében érleli sajtjait, az alapanyagot pedig Bodrogkeresztúrról szállítják. Az egykori szakács Svájcban leste el, és tanulta meg a sajtkészítés alapfogásait három évvel ezelőtt, amikor belevágott ebbe a hazánkban még kuriózumnak számító kézműves mesterségbe. Az est vendégei kóstolhatták, és meg is vásárolhatták a mester termékeit, a friss és érlelt félkemény sajtot, a gomolyát, a zsendicét, és a csípős illatú kéksajtot.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a Miskolc Televíziónak elmondta, eddig még nem volt ilyen rendezvénye a városnak.
– Én nagyon szeretem a jazzt, és szeretném, ha Miskolcon minél többen megkedvelnék ezt a zenei műfajt – mondta, hozzátéve, van azért Miskolcon egy jazz-tanszak a Miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolában, ahol nagyon sok ügyes fiatal tanul. Lassan vége lesz a tanévnek, így rájuk is számítanak majd az esteken.
„A nagy globalizmusban a lokalizmust is igyekszünk erősíteni”, fogalmazott a rendezvény fővédnöke, így olyan helyi különlegességeket is meg lehetett kóstolni az esten, mint a Miskolczi kolbász, vagy különböző miskolci és bükki borok.

A zenét Vadász Gyula, Czakó Péter és Szántó Sándor szolgáltatták. Az egyik szünetben Czakó Péterrel beszélgettünk el röviden, aki elmondta, hogy tősgyökeres miskolci, itt született, itt tanult, majd a Zeneművészeti Főiskola elvégzése után itt is zenél a Miskolci Szimfonikus Zenekarban 30 éve. Klarinétot, és jazz-szaxofont oktat a Zeneművészeti Középiskolában, és tagja a Vaga banda Társulatnak.
A második Jazz és bor esten is a jazz nagy klasszikus darabjait hallgathatták a vendégek, akinek kedve volt hozzá, a hangulat tetőfokán még táncra is perdülhetett. A szervezők bíznak abban, hogy folytatódik a rendezvény. A tervek szerint minden hónap második csütörtökén tartanának Jazz és bor estet, ahová mindenkit szeretettel várnak.
minap.hu
fotó: F. Kaderják Cs.