Bemutatták az új ovidalt, régi és jelenlegi óvodások műsort adtak, s két kiállítással is készültek az óvoda vezetői a 45 születésnapra. A belvárosi Óvoda Kassai úti tagóvodájának születésnapja ünnepi műsorral kezdődött pénteken.
A műsorban szerepet kaptak régi óvodások, illetve bemutatkoztak a jelenlegi ovisok is.

Az évfordulón műsort adtak a Kassai Magyar Nyelvű Óvoda gyerekei is, hiszen 2005 óta folyamatos kapcsolat van a két intézmény között. Antal Gáborné, a Kassai úti óvoda óvodavezetője elmondta, szerencsére nem csökkent az ovisok száma.
– 1967. december 1-én nyitotta meg kapuit a Kassai úti óvoda, a Belvárosi óvoda tagóvodájaként. A lakótelepen nagyon sok gyerek élt mindig, egyre több lakóház épült, így szerencsére a létszám sosem volt alacsony. 45 év nagyon hosszú idő, egy óvoda életében is, nagyon örülünk, hogy régi óvodásaink is visszajöttek, hogy műsort adjanak. Vannak olyan óvónők, akik egykor gyerekként játszottak itt, most pedig vigyáznak a gyerekekre, s az ő csemetéjük is ide jár.
„Kassai az ovink neve, sok-sok gyerek kedvenc helye” – szólt az ovidal első sora, amelyet gyerekek táncos, dalos előadása követett.

A műsor után két kiállítás is várta a gyerekeket és a szülőket. A retrokiállításon régi óvodás bútorokat, játékokat és könyveket láthattak az érdeklődők, de megnyílt a Valamiből hasznosat című tárlat is, amely újrahasznosított hulladékokból készített tárgyakat mutatott be.
Kiss J.
Fotó: Mocsári L.