A bajnoki táblázaton második miskolciak ezen a napon látogattak el a Tisza partjára. Normális körülmények között nem lehetett vita arról, melyik csapat a jobb, az erősebb, amit az is alátámaszt, hogy az ősszel, hazai környezetben a Borsod Volán gyakorlatilag három emberrel is 12-6 arányban győzte le az ATSK Szeged gárdáját.
Csakhogy az eltelt hónapok alatt a Szeged magához tért, és több, figyelmet kiváltó eredményt ért el! Éppen ezért számított veszélyesnek. Tudták ezt a Volán játékosai is, akiknél az utóbbi hetekben megszokott kvartett lépett asztalhoz. Laczkó Sándor sérülése még nem jött rendbe, így Licsák Levente ugrott be negyediknek a megszokott trió (Doros Szilárd, Kővári Balázs, Nemes Vince) mellé.
Nos, olyan forgatókönyv szerint zajlott a találkozó, amelyre a vendégek legrosszabb álmaikban sem gondoltak! Kezdődött azzal, hogy mind a két párost elveszítették, ilyenre sem volt még túlságosan sok példa az idei bajnokságban. Ekkor jött ki a hosszú utazás minden fáradalma, a közlekedésiek szinte át sem ütötték az asztal másik oldalára a labdát. A folytatás, ha lehet, még rosszabbul alakult, ugyanis Licsák kikapott Ferencztől, Nemes pedig Vargának adta meg magát, jószerével ellenállás nélkül. Az ATSK 4-0-s vezetéshez jutott, márpedig az ilyen rajt rendre szárnyakat ad egy csapatnak.
Szerencsére a miskolciakat sem az ijedős fajtából faragták! Doros belelendült és három játszmában verte meg Márkit, Kővári pedig Csetle ellen bizonyult jobbnak. Az első egyéni kör után 4-2 lett a hazaiaknak. A másodikban három találkozót kasszíroztak a vendégek: Doros és Kővári négy-négy, Nemes pedig három játszmában kerekedett Csetle, Varga, illetve Ferencz fölé. Ezzel a Volán kiegyenlített (5-5), és innentől már bizakodóbban lehetett a jövőbe tekinteni.
A harmadik egyéni körben másodszor is három parti jutott a Volán játékosainak: Doros a Varga, Kővári a Ferencz, míg Nemes a Márki elleni akadályt vette simán, s így már belefért az is, hogy Licsák ezúttal sem tudott partit hozni. Ebben a körben Doros a sírból hozta vissza a Varga elleni mérkőzését, ugyanis a szegedi fiú megnyerte az első és második játszmát is, a harmadikban pedig 8-5-ös vezetéshez jutott. Innen fordított a miskolci játékos, amely nagyon sokat nyomott a latban a végső elszámolásnál. A Borsod Volán átvette a vezetést (8-6), és a borzalmas kezdés után elérhető közelségbe került a végső győzelem is! Ehhez az utolsó négy egyéni mérkőzés közül legalább kettőt meg kellett nyerni! Nos, a közlekedésiek ekkor már nagyon érezték a játék ritmusát, harmadszor is megcsinálták a triplázást: Doros legyőzte Ferenczet (3-1), Kővári megverte Márkit (3-1), Nemes pedig eljátszadozott Csetlével (3-0).
A miskolciak hatalmas tettet hajtottak végre, mert vesztett helyzetből fordították meg a mérkőzést, és ezt elsősorban töretlen küzdő szellemüknek, lankadatlan harci készségüknek köszönhették. Ezzel a győzelemmel megerősítették a táblázaton elfoglalt második helyüket is!
Eredmény: ATSK Szeged – Borsod Volán 7-11. Szeged, NB I Keleti csoport, férfi. Győztek: Doros (4), Kővári (4), Nemes (3).
Doros L.