Ugrás a tartalomra

ÜnnepelTEK a miskolci rendőrök

Létrehozva
Preview Image

A helyszínre látogatók különböző imitált rendőri intézkedéseknek, látványos bemutatóknak, veszélyes szituációkat prezentáló helyzeteknek lehettek szem és fültanúi, de saját kezükkel is kipróbálhatták milyenek a bűnügyi technikusok mindennapjai. Az érdeklődők a különböző rendőrségi szakmai ismereteken és ajánlásokon túl első kézből megtudhatták azt is, hogyan válhatnak az ország legnagyobb rendészeti szervének tagjává.

rendorseg_napja_130420_ja.jpg

Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője elmondta, a társszervekkel összefogva jelentek meg a rendezvényen, képviseltette magát a rendészeti szakközépiskolában a Katasztrófavédelem, a Mentőszolgálat, a Nemzeti Adó és Vámhivatal, de a Terrorelhárítási Központ is. 

rendorseg_napja_130420_ja_26.jpg

A program teljes időtartama alatt megtekinthetők voltak a rendőrség, a katasztrófavédelem, valamint mentőszolgálat kiállított járművei. A „technikai mustra” mellett látogathatók voltak tematikusan a különböző rendőrségi szakterületek, valamint a társszervek sátrai is.

A készenléti rendőrség csapatszolgálati részlege tömegoszlató bemutatót tartott, de a rendőrkutyákkal való együttdolgozás, keresés, és elfogás is szerepelt a programban

Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.