A vásárt a terület önkormányzati képviselője kezdeményezte, mivel a környéken sokan élnek családi házban, akiknek így nem kellett messzire menniük a kiskerti virágokért.

Gonda Géza, a terület önkormányzati képviselője elmondta, azért tartotta fontosnak a vásárt, hogy megkönnyítse a térségben élők dolgát, akiknek így nem kell messzire mennie a balkonládákba vagy éppen a teraszokra szánt virágokért.
– Tapasztalataim szerint Hejőcsabán akár a társasházas akár a családi házas övezeteket nézzük, tavasztól őszig szinte mindenhol virágot látni, öröm, hogy a városrészemben élőknek van igényük arra, hogy szebbé tegyék lakókörnyezetüket – mondta Gonda Géza.
A virágvásár jó alkalom volt arra is, hogy terület képviselői találkozzanak az ott élőkkel és meghallgassák őket. Egyebek mellett ezért is segített az árusításban Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is.
– Szívesen segítettem az akció lebonyolításában a művelődési ház vezetőjének, és fontos volt az is, hogy meghallgassam az itt élők véleményét, problémáit – mondta Csöbör Katalin.Az akció, annak helyszínen alatt a rezsicsökkentést támogató aláírásokat is gyűjtötték.

minap.hu
Fotó: Juhász Ákos