Ugrás a tartalomra

Döntetlennel kezdett az MVSI

Létrehozva
Megkezdődött az OB I/B-s vízilabda bajnokságban a második szakasz, kezdetét vette a rájátszás. Ismert, hogy a Miskolci Sportiskola együttese a B csoportban a negyedik helyen végzett, így a folytatásban a 7-12. helyért csatázhat. Az első felvonásra szombaton este, Miskolcon került sor.
Az MVSI a kecskeméti Hírös Sport alakulatát látta vendégül. Bő fél perc sem telt el a mérkőzésből, amikor Gergely emberelőnyből vezetést szerzett a miskolci együttesnek. Utána viszont rémálom következett: Németh Zalán akcióból egalizálta az állást, majd Hegedűs már a vendégeket juttatta vezetéshez. És még nem volt vége! Hegedűs a center posztjáról is betalált, Araczki pedig megúszásból háromgólos előnyhöz juttatta csapatát.

A második negyedben Varga Attila szerencsére szépíteni tudott, így nem húzott el nagyon a Hírös Sport legénysége. És innentől lendültek bele az MVSI játékosai! Vidumansky emberelőnyt váltott gólra, miként Török és Kisely sem hagyta ki a kínálkozó esélyt. Nagy fordulat következett be, hiszen a miskolciak 1-4-ről 5-4-re fordítottak! Hegedűs akcióból egyenlített, de az MVSI sem hagyta annyiban a dolgot, Gergely ugyancsak akcióból lőtt gólt és a szünetre egygólos előnnyel térhettek a pályaválasztók.

Vajon mit hoz a harmadik negyed? Két és fél percig nem esett gól, utána viszont kettő, és mindegyiket a vendégek érték el. Araczki után Rébeli is akcióból talált be, ismét a Hírös vezetett. Nem sokáig, mert Varga büntetőből egyenlített, Batki Bence pedig akcióból ért el gólt, ismét a hazaiak oldalán volt az előny. És ez még nőtt is, ugyanis Gergely akcióból is szerzett egy gólt, 9-7 ide! A másik oldalon Hegedűs Istvánt nem nagyon lehetett tartani, ő is akcióból ért el újabb találatot. Sőt, a negyed vége előtt egyetlenmásodperccel még emberelőnyből volt eredményes, ezért aztán 9-9 lett az állás.

Minden vitás kérdésnek a negyedik negyedben kellett tehát eldőlnie! Araczki és Kisely is gólra tudott váltani egy-egy emberelőnyös helyzetet, továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok. Kisely centergóljára Németh Zalán akcióból válaszolt, 11-11 lett az állás. Egyre feszültebb lett a légkör, mindkét csapat döntésre szerette volna vinni a dolgot. Hegedűs és Vidumansky is emberelőnyös szituációt használt ki, majd Varga büntetőből a miskolciakat juttatta vezetéshez! Itt volt tehát a nagy lehetőség, hiszen alig volt hátra fél perc a találkozóból.

Mégsem sikerült megőrizni a vezetést, mert érkezett Éles Vilmos, aki egyetlen gólt ért el a mérkőzésen, de azt a legjobb pillanatban, egy másodperccel a lefújás előtt. Így maradt a döntetlen, ami azért fájó, mert két negyed végén sem figyeltek kellően a miskolciak és ennek lett az ára a pontvesztés. Nincs mit tenni, április 27-én, szombaton, hazai környezetben lehet javítani, amikor a DEAC látogat Miskolcra.

Eredmény: Miskolci Városi Sportiskola – Hírös Sport 13-13 (1-4, 5-1, 3-4, 4-4).
Miskolc, Kemény Dénes Városi uszoda, 50 néző. MVSI: Markovics – Vidumansky, Papp, Gergely, Kisely, Csorba, Varga, Sántavy, Batki, Török, Binder, Németh. Edző: Binder Szabolcs.

D. L.